Kiállítási dokumentáció az Ideale dhe Vepra Arti / Ideals and Artworks című kiállításról

Maurer Dóra konceptuális indíttatású sorozatában a képi jelentés változásait vizsgálja: adott témáról készült fázisfotókat különböző sorrendben rendez el, ezáltal módosítja a képsorozat olvasatát. Az egyes fotókat egyszerű „jelnek” tekinti, amelyek más-más „szöveggé” állnak össze.

Lakner Antal „passzív munkaeszközei” azt a jelenséget teszik vizsgálat és kritika tárgyává, hogy napjaink dolgozója – nem a valamikori „munkás” és „paraszt”, hanem a szolgáltató szektorban dolgozó, naphosszat az íróasztal mögött görnyedő irodista, aki a foglalkoztatottak 62 %-át jelenti Magyarors

A nyúlszőrrel, mohával és vörös bársonnyal bevont három nőgyógyászati szék a művész azon installációinak sorába tartozik, amelyek az én és környezete viszonylatait modellezik, legyen szó elemi érzékelésről vagy társadalmilag meghatározott szerepekről.

Az egykori Jugoszláviában, Vajdaságban született Szombathy a Bosch + Bosch elnevezésű progresszív művészcsoport alapító tagjaként kezdte pályafutását.

Pinczehelyi Sándor a hetvenes évek elején a konceptuális művészet és az alkalmazott grafika kereteiben kezdett a munkásmozgalmi szimbólumokkal, azok kisajátításával és értelmezésével foglalkozni.

Fehér László az 1990.

Gyenis Tibor fényképei általában olyan akciókat rögzítenek, melyek főszereplője önmaga: a reménytelen körülményekkel küzdő „hobbiművész”, kinek művészetét nem befolyásolják kívülről jövő trendek, elvárások, de ily módon legalább „független és szabad”. A kilencvenes évek új művészgenerációja nem é

A kortárs képzőművészetben mára már teljesen megszokottá vált, hogy egy művész több médiummal, több művészeti ágban is dolgozik (festészet, fotó- és videoművészet stb.), de mégis mindig az úgynevezett magasművészet keretein belül marad, műveit kizárólag a kiállítóterekbe szánja.

Gyenis Tibor első génsebészeti kísérletét a „felesleges gesztusok” egyikeként mutatta be, amikor fiatal facsemeték törzsére ismeretlen eredetű és fajtájú, zöldessárga terméseket kötözött.

Gyenis Tibor fényképei általában olyan akciókat rögzítenek, melyek főszereplője önmaga: a reménytelen körülményekkel küzdő „hobbiművész”, kinek művészetét nem befolyásolják kívülről jövő trendek, elvárások, de ily módon legalább „független és szabad”. A kilencvenes évek új művészgenerációja nem é

Pinczehelyi Sándor a hetvenes évek elején a konceptuális művészet és az alkalmazott grafika kereteiben kezdett a munkásmozgalmi szimbólumokkal, azok kisajátításával és értelmezésével foglalkozni.

Veszely Bea művében a művészettörténet híres nőábrázolásait, illetve ezek színes fotóreprodukcióit sajátítja ki.

Veszely Bea művében a művészettörténet híres nőábrázolásait, illetve ezek színes fotóreprodukcióit sajátítja ki.

„Az utcakő a proletariátus fegyvere” – ez Ivan Sadr orosz művész 1927-es szobrának címe, amelynek reprodukciója széles körben ismert volt a kelet-európai blokkban, és amely a szocialista realista szobrászat és az állami propagandaművészet iskolapéldájaként híresült el az ötvenes években.

Kokesch Ádám színes, fényes, tükörsima, speciális ún. „hinterglas”-technikával festett képei, illetve az ezek és különböző tárgyak felhasználásával épített futurista installációk, modellek számos tekintetben zavarba ejtik nézőjüket.

Sugár János nemzetközileg is ismert képzőművész, a művészeti akadémia tanára 2008-ban festékszóróval és sablonnal az alábbi szöveget fújta egy budapesti, belvárosi, magánkézben lévő kiállítóterem falára: „Wash your dirty money with my art” („mosd a piszkos pénzedet a művészetemmel”).

Veszely Bea művében a művészettörténet híres nőábrázolásait, illetve ezek színes fotóreprodukcióit sajátítja ki.

Rónai Péter talányos tárgyegyüttese egy kenderkóccal megtöltött hordóból, és egy kisméretű, működő tévékészülékből áll, amely mindig az épp szabadon fogható analóg tévéadást sugározza.

Csákány István a kétezres évek elején – művészeti tanulmányai alatt, majd utána is – többször került a „munkás” szerepébe.

„Baranyay András törzstagja az IPARTERV nemzedéknek, azzal együtt, hogy ő maga sohasem becsülte túl ennek a művészcsoportosulásnak a jelentőségét”, írja Beke László, s ez igaz Major Jánosra, Baranyay grafikus barátjára is, akiről ez az 1973-as kvázi-portré készült. Baranyay a hatvanas évek végén,

Veszely Bea művében a művészettörténet híres nőábrázolásait, illetve ezek színes fotóreprodukcióit sajátítja ki.

Az ún. lentikuláris, térhatású technikával készült képen egy fiatal férfi portréját látjuk, nyakában aranylánccal.

Hajas Tibor 1965-ben megkezdett egyetemi tanulmányait egy utcai tüntetést követő letartóztatás szakította félbe, ahonnan amnesztiával szabadult.

Szacsva y Pál „talált képeinek” és „reprojekcióinak” lényege a megzavart érzékelés, a különféle valóságrétegek egymásra építése, a médium és a valóság viszonyának vizsgálata.

Bukta Imre a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója.

Birkás Ákos a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig programszerűen festette nagyméretű festményeit, melyeken egyetlen motívum jelent meg: a képmezőt csaknem teljesen kitöltő ovális forma, az absztrakt „fej”, amely számtalan variációja – és az univerzális formához kötődő asszociációk

Gerhes Gábor a „képek diktatúrájának” korában az előre megtervezett, általa megrendezett fényképben találta meg az az eszközt, amellyel első pillantásra hatásos és tetszetős, plakátszerűen sűrű, ám a jelentést illetően a nézőt elbizonytalanító, humoros, ugyanakkor nyugtalanító képeit megalkotja.

Szűcs Attila festményei gyakran készülnek fotók alapján, ám stílusa távol áll a fotórealisztikus hűségtől.

Lakner László fotórealista festménye a népszerű és hatalmas példányszámú orosz képes hetilap, az Ogonyok 1972. évi 49. számában talált fotó felnagyításával készült, amely kazah gyapotszedő munkásokat ábrázol.

A Nemes Csaba festményén ábrázolt Bauhaus-stílusú épületet jelentőségét az adja, hogy ebben a kétszintes, nem túl nagy alapterületű balatoni villában pihente ki nyaranta fáradalmait Kádár János, aki 1956 novembere és 1988 májusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára és Magyarország

A 2004-ben alakult francia-magyar művészpáros neve, a Société Realiste a szocialista realizmus fogalmával játszik, ám jelentése inkább „realista”, az adott körülményekhez alkalmazkodó, a valóságra támaszkodó társaság, illetve társadalom.