Kiállítási dokumentáció a Mettici la faccia! című kiállításról

Várnai Gyula (1956, Kazincbarcika) matematikát, fizikát és zenét tanult, autodidakta képzőművész, aki 1989 óta szerepel kiállításokon. Munkássága „intellektuális és érzékeny tárgyköltészet” (Andrási Gábor), amelynek gyakran vannak irodalmi vagy filozófiai vonatkozásai.

Az egykori Jugoszláviában, Vajdaságban született Szombathy a Bosch + Bosch elnevezésű progresszív művészcsoport alapító tagjaként kezdte pályafutását.

Gyenis Tibor fényképei általában olyan akciókat rögzítenek, melyek főszereplője önmaga: a reménytelen körülményekkel küzdő „hobbiművész”, kinek művészetét nem befolyásolják kívülről jövő trendek, elvárások, de ily módon legalább „független és szabad”. A kilencvenes évek új művészgenerációja nem é

Gyenis Tibor fényképei általában olyan akciókat rögzítenek, melyek főszereplője önmaga: a reménytelen körülményekkel küzdő „hobbiművész”, kinek művészetét nem befolyásolják kívülről jövő trendek, elvárások, de ily módon legalább „független és szabad”. A kilencvenes évek új művészgenerációja nem é

Pinczehelyi Sándor a hetvenes évek elején a konceptuális művészet és az alkalmazott grafika kereteiben kezdett a munkásmozgalmi szimbólumokkal, azok kisajátításával és értelmezésével foglalkozni.

„Az utcakő a proletariátus fegyvere” – ez Ivan Sadr orosz művész 1927-es szobrának címe, amelynek reprodukciója széles körben ismert volt a kelet-európai blokkban, és amely a szocialista realista szobrászat és az állami propagandaművészet iskolapéldájaként híresült el az ötvenes években.

Csákány István a kétezres évek elején – művészeti tanulmányai alatt, majd utána is – többször került a „munkás” szerepébe.

Az ún. lentikuláris, térhatású technikával készült képen egy fiatal férfi portréját látjuk, nyakában aranylánccal.

Csörgő Attila művei legtöbbször bonyolult matematikai, fizikai vagy ábrázoló geometriai kérdésfelvetések egy-egy lehetséges megoldását jelenítik meg, amelyekben a precíz számítás és a mérnöki tervezés elegyedik a játékos kísérletezés és a felfedezés izgalmával.

Ladik Katalin a hetvenes évek elején csatlakozott a vajdasági magyar avantgárd körökhöz a Bosch+Bosch csoport egyetlen női tagjaként, elsősorban költőként és előadóművészként.

Bukta Imre a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója.

Birkás Ákos a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig programszerűen festette nagyméretű festményeit, melyeken egyetlen motívum jelent meg: a képmezőt csaknem teljesen kitöltő ovális forma, az absztrakt „fej”, amely számtalan variációja – és az univerzális formához kötődő asszociációk

Gerhes Gábor a „képek diktatúrájának” korában az előre megtervezett, általa megrendezett fényképben találta meg az az eszközt, amellyel első pillantásra hatásos és tetszetős, plakátszerűen sűrű, ám a jelentést illetően a nézőt elbizonytalanító, humoros, ugyanakkor nyugtalanító képeit megalkotja.

A Nemes Csaba festményén ábrázolt Bauhaus-stílusú épületet jelentőségét az adja, hogy ebben a kétszintes, nem túl nagy alapterületű balatoni villában pihente ki nyaranta fáradalmait Kádár János, aki 1956 novembere és 1988 májusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára és Magyarország

A 2004-ben alakult francia-magyar művészpáros neve, a Société Realiste a szocialista realizmus fogalmával játszik, ám jelentése inkább „realista”, az adott körülményekhez alkalmazkodó, a valóságra támaszkodó társaság, illetve társadalom.