Keserü Ilona: Piros kép (1966)

KESERÜ Ilona Martyn Ferenc tanítványaként kezdte művészeti pályafutását: az „alternatív tanulási” folyamatot a főiskolai analitikus és akadémikus realizmus váltotta fel. A következő, 1958–64 közötti időszakban leginkább egyfajta „tudathasadásos” állapotról beszélhetünk, melyben Keserü az absztrakt művészeti anyanyelvi környezethez visszavezető, illetve a szellemi autonómiát feltáró utat kereste. A hatvanas évek közepén indult el az ösztönös gesztusokkal és egyéni motívumokkal tűzdelt vonalon, melyet elsősorban az 1962-es római tartózkodása inspirált: ettől kezdve tekinti munkásságát egy összefüggő folyamatnak. A korai, leszorított színskálát (1963–64) hamarosan felváltotta a rajz által felszínre hozott formák érvényesítése, a rabiátus mozdulatok ereje. Számozott sorozata, melynek része (pontosabban kilencedik festménye) a Piros kép, mintha egy váratlan eseményeket felfűző kísérletsor volna. Keserü fogalmazásában: „bizonyos állapotoknak a »vászonításai«”. „Egyre szabadabb, dúsabb felületek születtek […], elsöprő módon tört fel bennem egy új képalakítási igény.” A számozott képek utolsó darabjai, köztük a Piros kép is egyfajta beteljesülésnek, tetőpontnak tekinthető, amely „önmaga létrejöttén kívül nem reprezentál semmit”.

Kálmán Borbála