Baselitz Georg: G-fej (1987)

Baselitz szobrainak nyersanyaga a 20. század utolsó két évtizedében meglehetősen atipikusnak számító tömör fa. A megfaragást úgy fogta fel, mint a faanyag ellenállásának leküzdését, saját szavaival: „nem abba az irányba akartam haladni, amerre a faanyag szerette volna, hanem annak ellenében”. Fittyet hányva az erezet irányára, fűrésszel és vésővel dolgozta meg a felületet. A szobrok kifaragása agresszív aktus: a szerszámok nyomai sebekhez hasonlatosak. A G-fej is olyan, mintha valaki dühében függőleges és vízszintes irányban is felhasogatta volna. A G-fejjel Baselitz tudatosan szakított az európai szobrászat egyiptomi-görög-római gyökereivel. Műveire inkább a Kelet-Holsteinben talált ógermán szoborleletek és a skizofrén mester, Karl Brendel metszetei hatottak. Miután szembefordult az európai szobrászati tradícióval, Baselitz a „mestermű” fogalmát is átértékelte: „Mesterműnek most már nemcsak (vagy talán egyáltalán nem) a tradíciókhoz leginkább kötődő, a legtökéletesebb alkotás számít, hanem a leginkább jellegzetes, a rendkívüli…”.