- James Crump: Black White + Gray: A Portrait of Sam Wagstaff and Robert Mapplethorpe (2007), 77 perc
- Thirteen of Warhol's Legendary Screen Tests (1964-66), 60 perc
- Jonas Mekas: Award Presentation to Andy Warhol (1963), 12 perc
- Esther B. Robinson: A Walk Into the Sea: Danny Williams and the Warhol Factory (2007), 75 perc
- Andy Warhol: Mario Banana 1 & 2 (1964), 7 perc
- Paul Morrissey - Andy Warhol: The Chelsea Girls (1966), 197 perc
A filmeket felvezeti: Sőrés Zsolt
1969-ben Robert Mapplethorpe Paul Morrissey (rendező) és Andy Warhol (operatőr) The Chelsea Girls című filmjének hatására azért költözött Manhattanba, hogy a Warhollal való személyes ismeretség révén részese lehessen a New York-i kortárs művészeti szcénának, életstílusnak és az anyagi sikereknek. Miután beköltözött abba a Chelsea Hotelbe, ahol az amerikai avantgárd film egyik legnagyobb hatású alkotását is forgatták, egy kölcsönkért Polaroid kamerával fényképezni kezdett, leginkább önarcképeket és portrékat a szobatársáról, a költő Patti Smithről. Akárcsak Warhol, Mapplethorpe is elfordult attól a világtól, amelyben nevelkedett, mert lenyűgözte őt is a varázslatos New York City. Mindkét művész hamar világhírű lett; s míg Warhol a hírességeket és a csillogást dokumentálta, Mapplethorpe a test esztétikájára és modelljeinek szexuális jelenlétére összpontosított.
A fotográfia mellett a Silver Factoryban (amely a maga ellen- és „crosskulturalizmusával” az Ideiglenes Autonóm Terület egyik lehetséges modellje lett) folyó alkotómunka, de elsősorban a filmek teljesen átrajzolták a kinematográfia és általában a művészet elfogadott koncepcióit, a felszabadított filmes téridő és a pop-art törmelékesség, a warholi személytelenség, neutralitás és objektivitás versus alternatív sztárkultusz, expresszív önkifejezés, tiszta gesztualitás paradox horizontjai pedig szinte teljesen felszámolták az addig ismert határokat. Ezeket a filmeket ma megnézve már jól körvonalazható a művészet és a kommunikáció warholi ideája. Warhol öntudatlanul (?) is kitöltötte az üres tereket, sok kérdést megválaszolatlanul hagyva; „non-narratív” kísérleteivel pedig tökéletesen illeszkedik a mind a mai napig olyannyira friss, eleven – Duchamp, Cocteau és Buñuel életműve által kijelölt – „modernizmusba”. S valóban, a modernista gondolat áthelyezése az amerikai szenzitivitásba, amely akkoriban legfeltűnőbben a festészetben nyilvánult meg, sokat köszönhet Warhol és a körülötte alkotó művészek kifinomult érzékenységének. A II. Világháború után születő absztrakt festészettel párhuzamosan a független amerikai avantgárd film is erőteljesen fejlődött, s Warhol e parallel folyamat mindkét aspektusának örököse volt. A hollywoodi stúdiórendszer ellenében általa létrehozott underground alkotóközösség és működési struktúra, a kommersz és az interdiszciplináris művészet közötti viszonyokat alapvetően megváltoztatva, a filmművészetet a kezdetektől, a néma állóképektől, a portréfotográfiától indulva újra felépítve így az ún. New American Cinema vitális és eredeti változata jött létre.
Sőrés Zsolt
Ez a program kizárólag Múzeumok Éjszakája belépővel látogatható. Ezen a napon délután hat és hajnali két óra között a mélygarázs használata érvényes karszalaggal ingyenes.
