Picasso 1965-ös operációja után felépülve, nyolcvanas évei közepén újult erővel rajzol és fest új műtermében. Festményeinek és rajzainak egyik kedvenc témája, illetve figurája a „muskétás”, melynek nemcsak irodalmi, művészettörténeti, de a kortárs populáris kultúrából vett előzményei is vannak. A művészettörténeti előképekre a mű hátoldalán olvasható, fiktív szignó, a „Domenico Theotocopoulos van Rijn da Silva” utal. El Greco (Domenikos Theotokopulos), Rembrandt (van Rijn) és Diego Rodriguez (da Silva) y Velázquez az a három 17. századi mester, kiknek a portréin, illetve az önarcképein látható jellegzetes haj-, bajusz- és szakállviselet, valamint csipkegalléros, fekete öltözék itt is megjelenik. A nyers fa alapra laza, gyors ecsetvonásokkal felvázolt figura e festmények egyfajta parafrázisa, esszenciája, ugyanakkor Picasso festői önarcképe is; nemcsak hódolat a mesterek előtt, hanem a sok szerep egyike, melyben Picasso festői és férfiúi önérzete egyaránt megnyilvánulhat. SZ.K.