Keserü Ilona: Gyűjtemény (Sok lágytojást ettünk) (1970)

„Érdekes, hogy abban az időszakban, amikor a Gyűjtemény is készült, szinte mindenből ’mű’ lett, amire csak ránéztem, amihez hozzányúltam. Előbb volt a megcsinálás, később kerestem a tárgyhoz címet. A hatvanas évek közepe táján kezdtem talált fémhulladékot képfelületre szerelni, ráfesteni. Más is csinált hasonlót, láttuk egymás munkáit, beszéltünk róla. Nagy lépés volt számomra a varrás mint tevékenység metamorfózisa. Kamaszkorom óta varrtam magamnak mindenféle ruhadarabot, átalakítottam régi holmikat és ezt nagyon szerettem csinálni. Később a varrással eltöltött idő miatt lelkifurdalást éreztem, amiért elveszem az időt a festéstől. A nagy lépés azt jelentette, hogy a varrás anyagait és eszközeit együtt kezdtem használni a festészet anyagaival és eszközeivel: szalagot, gombokat, madzagot, filc és vászondarabokat varrtam a felületre. Ez a munka 1968-ban kezdődött, kibővült a vászondomborítással; olajfestékkel, krétával, grafittal dolgoztam bele. Az első jelentősnek érzett varrott kép-reliefeket ki is állítottam a Fényes Adolf teremben 1969 szeptemberében. Mivel a vászondomborítás félig-meddig festmény volt, természetesebb volt a fogadtatása. Más anyagokból épített, festett-szögelt-ragasztott tárgyak és téralakzatok társultak hozzá a következő években. Nem nevezném kísérletnek, evidenciaként létesültek ezek a munkák, csak ritkábban kaptak kellő szerepet a képek között. Sok esetben a létezés nyomai, maradványai, a napi tevés-vevés melléktermékei kínálták magukat a képpé, tárggyá alakításra. Ezek a gyönyörű formájú tökéletes tojáshéjak sem mehettek vég nélkül a szemétbe, meg kellett csinálnom egy kis beavatkozással az apotheózisukat.” (Keserü Ilona)