Baranyay András: E.T.A. Hoffmann arcképe III. (1992)

A figyelem inkább a kézre és a kéz gesztusaira Baranyay Andrásra leginkább a filozofikus művész, a végtelen kísérletező, pályájára pedig a tudatosan felépített, egységes koncepció mentén haladó jelzők illenek a legjobban.

Rembrandtot idéző korai rajzai után fokozatosan bontakozott ki önálló grafikai munkássága: a csendéletektől és az életképektől indulva az emberi alakok, az aktok, végül a redukált testrészletek irányába. A kezdetben aprólékosan kidolgozott, figurális grafikai művészettől hamar eltávolodott a lazább vonalkezelés, az organikusság, a mozgás és a sejtelmesség, az expresszivitás irányába.

A hetvenes évek elején a grafikai eljárás egy új technikával, a fotóval egészült ki.

Baranyay legtöbb (ön)arcképén az arc kivehetetlen, ceruzával átsatírozott, kitakart, a többszöri exponáltságból eredően bemozdult, homályos vagy éppen háttal van.

irányul, ahogy ezt E.T.A. Hoffmann arcképe III. című munkáján is megfigyelhetjük. A képek két részből tevődnek őssze: a grafikai háttér elé egy fotóból kivágott, átrajzolt, néhány papíron nyugvó kéz került. A költő arcképén a kéz nem csupán az erő és a hatalom szimbóluma, a személyiség tükre, de egyértelműen utal a kreativitásra is. A lágy és a finom tónusok, az időtlenség érzete, a homályosság és a melankólia a 19. századi művész érzékeny befogadására vall. A romantika iránti vonzódás egyben a személytelen 20. század kritikai megfogalmazása is.

B. K.