Az írás objektív megjelenése, a könyv mint mágikus tárgy Laknert 1970 óta foglalkoztatja. Első könyvobjektje a maga Lukács György által dedikált Lukács-esztétika volt, ami több évig műtermének falán lógott. A könyvet 1970-ben kötéllel (ez a motívum a második Iparterven bemutatott alkotásban bukkant fel) körbetekerte, és szitanyomatban is megörökítette, majd kiállította az 1972-es Velencei Biennálén. Így több hasonló objekt előtt nyitotta meg az utat. A „rabul ejtett szó”, a leírtakkal való leszámolás, vita mint magyarázat, valamint a tárgyalkotás szabadsága egyaránt létjogosult ezen konceptuális, ám nagyon is anyaghoz kötődő művek befogadásakor. Lakner az 1977-es Dokumentán saját „jelképes” verseskötetét is bemutatta – objektként. Törzsi tárgyai a könyvobjektek továbbgondolásai, melyeket 1972 óta különféle méretben, anyagból (bronzból is) és változatban (torony, könyvrelief) készít. Ezen variációk egyike a könyvből vagy könyvutánzatból, kötélből és nyélből álló objekt. Ez a formailag valóban törzsi alkotásokra emlékeztető könyvbalta ironikusan utal a kőbaltákra – a Gutenberg-galaxis jelenére –, valamint megidézi Nietzsche kalapácsát, Beuys mágikus tárgyszemléletét, archaikus jelképek, rítusok iránti elkötelezettségét, de mindenekelőtt Marshall McLuhan gondolatát az információ-üzenet és az azt hordozó médium („A médium maga az üzenet” ) viszonyának átalakulásáról, amely gondolat a hatvanas években oly nagy hatásúnak bizonyult.