Pinczehelyi Sándor: Az utcakő a proletariátus fegyvere (1974–1988)

Pinczehelyi a Pécsi Műhely neoavantgárd csoport tagjaként a sokszorosított grafika, a festészet és a fotó mellett iparművészeti műfajokban is dolgozott. Konceptuális művészetfelfogása új jelentéstartományokat hozott létre: az elkoptatott jelképeket ironikusan újraértelmezte, a hétköznapi tárgyakat kiszakítva környezetükből jelképi szintre emelte, átlényegítette. Így válhatott a gyűjteményben lévő Sarló és kalapács I., II., III., IV. (1973) című fotósorozat és az ez alapján készült Sarló és kalapács (1973–1987) című szitanyomat alapvető fontosságúvá a korszak művészetében, hasonlóan a történelmi-társadalomtörténeti szempontból jelentős jelképet használó A proletariátus fegyvere (1974–1988) c. installációhoz. A kommunizmus fő szimbólumát a sarlót és kalapácsot több művében is feldolgozta. A Sarló és kalapács I., II., III., IV. fotósorozat egy mozgássor fázisait mutatja be. Ebben, és több más művében is a konceptuális alapállás ötvöződik a folyamatművészettel, (process art). Pinczehelyi önmagát is eszközként ábrázolja, kiemelve a művészi tevékenység jelentőségét és feladatát. A negyedik kép szitanyomatként önálló alkotássá vált. Ez az installáció 1988-ban szerepelt a 43. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonja kiállításán.