[csend] – Egy holokauszt-kiállítás

A Holokauszt képzőművészeti ábrázolhatóságnak kérdését vetette fel a holland irodalomteoretikus Ernst van Alphen híressé vált könyvében (Caught by History: Holocaust Effects in Contemporary Art, Literature, and Theory, 1997) és egyben bevezette a „Holokauszt-hatás” fogalmát. Van Alphen szerint ezek az ábrázolások két alapvető csoportba oszthatók. A dokumentarista mód a túlélők elbeszélésén (ez lehet verbális vagy vizuális), tanúságtételén alapuló narratív forma, mely az elbeszélés hallgatójának egyetlen befogadói pozíciót engedélyez, melynek révén – morális értelemben mindenképpen – tanújává válik az áldozat elbeszélésének, ezzel konstruálva meg a túlélőnek a történelmi eseményekkel kapcsolatos identitását. A képzeleten alapuló ábrázolások ezzel szemben minimum két dolgot tesznek lehetővé. Egyrészt képesek arra, hogy a Holokausztot a Holokauszt-hatás révén mutassák be, mely az események megtörténtének strukturális okait és körülményeit jelenítik meg (például az emberek individualitásuktól való megfosztását, az ipari alapú emberirtást, az ezek hátteréül szolgáló ideológiák működését, stb.), másrészt ezek a reprezentációk a befogadó számára nem jelölnek ki egy fix pozíciót, vagy amennyiben ezt mégis megteszik, ez nem kizárólag az áldozattal való azonosulásé lehet. A nézőnek persze kényelmetlen az elkövetővel való azonosulás lehetősége, de épp ez teszi számára lehetővé, hogy a Holokausztot ne kizárólag egy elmúlt, a mához semmilyen módon nem kötődő történelmi eseményként lássa, hanem épp a jelennel kapcsolatos politikai és ideológiai kérdéseket tudjon magának feltenni.

Nyelv: magyar, angol