Átmenet és átmenet. Josip Vaništa, Oleg Kulik, Blue Noses

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Átmenet és átmenet című kiállítása három olyan művész illetve művészcsoport munkásságát mutatja be, akiknek központi témája a poszt-szocialista illetve - kommunista társadalmakban a rendszerváltást követően zajló drámai eseményekre való reflektálás, az ezekkel kapcsolatos állásfoglalás.
Josip Vaništa a horvát neoavantgarde művészet doyenje, a híres Gorgona művészcsoport alapítója. Itt bemutatott kollázsaiban a horvát társadalom változásait követi napló-szerűen a jugoszláv háborúk kezdetétől a harmadik évezred elejéig.
Oleg Kulik az 1990-es években lett világszerte ismert. Radikális akciói – amelyekben a művész mint kutya jelent meg – hatalmas érdeklődést keltettek Nyugaton; akcióit és performanszait erőteljes, az orosz társadalomra és kortárs művészet intézményrendszerére irányuló kritikaként értékelték.

A Blue Noses csoport művei az orosz abszurd hagyományába illeszkednek. Műveik viccek, vázlatok, rögtönzések, melyet videóra rögzítenek, és amelyekben a mindenkori esendő "kisember" jelenik meg.

A XX. század kulcsfontosságú történelmi pillanatainak sorában a berlini fal leomlása felemelő szimbolikus képpé, erőteljes metafora-támasztékká, mindenütt jelenlevő térítővé, választóvonallá vált a korszakváltások különböző megítélésének tekintetében, úgy szociális, történelmi, gazdasági-politikai, mint kulturális és művészeti vonatkozásban. Az idő szinte kettészakadt Fal előtti és Fal utáni szakaszra. Kialakult a tranzíció terminusa, amely úgyszintén korszakjelölő térítővé vált. Az egyik (kommunista) rendszerből a másik (kapitalista) rendszerbe történő átmenetet jelölő kifejezés idővel egyfajta közhellyé kopott, mégpedig akkora mértékűvé, hogy fogalmi értékcsökkenése következtében végül is mindenhol es mindenkor használatos üres szólammá silányult. A tranzíció fogalmának megerősítő tartalma mögött – amely az egyik, rossz, egészségtelen, történelmileg elavult es meghaladott, negatív társadalmi-politikai (kommunista) rendszerből a jó, egészséges, történelmileg önmagát beigazoló és megizmosodott, pozitív (kapitalista) rendszerbe történő átmenet ideáját hordozza –, legtöbbször valójában a privatizáció, a tőke eltulajdonításának vad újkori módszere és ideája húzódik meg, körülvéve az ige új hirdetőivel és az ugyancsak új, lelketlen erkölccsel. A volt kommunista Kelet átmenete nem tekinthető másnak, mint „privatizációs drámának, amely szükségszerűen játszódott le a civilizáció szokásos konvencióinak megkerülésével”. Nagyjából az alkotja tehát azt a jelenséget, amelyet az Átmenet és átmenet kiállítás analizál.

Nyelv: magyar, angol