Kiállítótér, 1. emelet

Kiállítótermi séták - 5 séta, 5 nézőpont | Nyitott mű?

A kortárs képzőművészet alkotásait a látogatók nagyon sokféleképpen értelmezhetik. A könnyen kimondott „ilyet én is tudok” vagy a mű értelmét kereső, mindenre konkrét magyarázatokat találó műélvezők két véglete között széles spektrummal találkozhatunk a múzeumok tereiben megjelenő látogatók között. De mire ad okot egy kortárs mű? Mennyire nyitott? Van-e lehetőség többféle értelmezésre?

Bérlettel
Igen

Ludwig 30 | Megosztás – Múzeumpedagógia a gyakorlatban

kiállításmegnyitó

A Ludwig 30 kiállítássorozat harmadik, Megosztás című tárlatának megnyitója, meglepetés performansszal, játékkal, közös alkotással. A kiállítást múzeumpedagógusok állították össze, így hangsúlyos szerepet kap a tárlaton a múzeumpedagógia mint az egyik legjellemzőbb, legközvetlenebb eszköz az értelmezés segítésében és a komplex élmény átadásában.

Megőrzés folyamatban – Filmvetítés és szakmai találkozó a médiaművészetről

A program a múzeum 2018-ban sikeresen befejezett a Megőrzés folyamatban című film vetítésével ünnepli a médiaművészetet. Az ismeretterjesztő film segítségével kutatjuk a Ludwig Múzeumban található médiaművek keletkezését és megőrzésének lehetőségeit a gyűjteményben található művészekkel készült interjúkon keresztül.

Changing Grey LIVE

A Zságer Balázs és Genser András alkotta duó projektje igazi elektronikus zenei csemege. Live actjük az IDM, az ambient és techno hatások mellett számos más zenei asszociációt is tartalmaz. Fellépéseiket egyedi vizuális világ teszi még izgalmasabbá. A végeredmény egy teljes egységbe összeforrt flow-élmény.

Bérlettel
Nem
Jegyár
1600Ft