Pályázati felhívás
a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízatására
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum feladata a Velencei Biennále magyar képzőművészeti és építészeti kiállításainak megrendezése. A múzeum vezetője – a hazai gyakorlatot folytatva – pályázatot ír ki a nemzeti pavilonban rendezendő kiállítás kurátori megbízatására. A 2023. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén az a kiállítás képviseli Magyarországot, amelynek koncepcióját a kurátori pályaművek közül a szakmai zsűri a legjobbnak ítéli.
A pályázat kiírója: Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a 2023. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále nemzeti biztosa.
A pályázat tárgya: a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízása.
A pályázat hivatalos megjelenésének helye: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapja.
A pályázat jellege: a résztvevők körét tekintve nyílt. Minden olyan személy pályázhat, aki jártas a kortárs építőművészetben, valamint rendelkezik kurátori praxissal és kiállításrendezői gyakorlattal. A kurátori poszt egyszemélyes, a kurátori feladat társkurátor nélkül látandó el. A kurátor nem lehet egyúttal kiállító is.
A pályázat beadási határideje: 2022. február 22. (A postai feladás legkésőbbi napja.)
A pályázat beadásának módja: a pályázatot nyomtatott formában, egy példányban és elektronikus adathordozón egy példányban elsőbbségi és ajánlott postai küldeményként kell feladni a következő címre: Ludwig Múzeum 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. (A borítékra ráírandó: Velencei Biennále pályázat.)
A postai feladás megtörténtéről – regisztráció céljából – a pályázó kurátortól egy e-mailt várunk a következő címre: biennale@ludwigmuseum.hu
A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell:
1. A pályázó kurátor, valamint a kiállításon bemutatandó alkotó(k) rövid szakmai életrajzát, amelyben az idegennyelv-ismeret szintjét is meg kell jelölni.
2. A magyar pavilonban bemutatandó projekt szakmai koncepcióját 6000-10000 karakternyi terjedelemben magyarul, valamint annak 800-1200 karakternyi terjedelmű rezüméjét magyarul és angolul.
3. A projekt látványtervét legalább öt, legfeljebb tizenöt önálló kép vagy mozgókép (H.264, mpeg2, mpeg4) formájában.
4. A kiállítás tervezett katalógusának szakmai koncepcióját és technikai leírását 3000–6000 karakternyi terjedelemben.
5. Kommunikációs koncepciót.
(Ezen belül ötletet a velencei sajtónapokon osztandó kreatív reklámajándékra).
6. A projekt költségvetési tervét.
Tudnivalók a költségvetés tervezéséhez:
A projekt költségkerete nem lehet több bruttó 23 millió forintnál.
A költségvetésnek – a letölthető költségterv-űrlap szerinti bontásban – tartalmaznia kell:
a.) A kiállítás kivitelezésének teljes költségét (installációs, szakmai anyagok, műszaki, technikai eszközök; új mű esetén: előállítási költség, stb.),
b.) A katalógus és a kapcsolódó információs anyagok költségét (szerzők, grafikus, fordító megbízási díja; jogdíjak; katalógus, szórólap, pavilonfeliratok, kommunikációs anyagok nyomdaköltsége stb.),
c.) Szállítás (közúton, vízen) és a kapcsolódó biztosítás díja,
d.) Útiköltségek (az építés, és bontás idejére a kiállító és a szakmai/műszaki stáb részére),
e.) Szállásköltség (az építés és bontás idejére a kiállító és a szakmai/műszaki stáb részére),
f.) A kiállítást építő/bontó Ludwig Múzeum műszaki stábjának napidíja,
g.) A kurátor és a kiállító művész megbízási díja,
h.) Előre nem látható költségek fedezetére biztosított keretösszeg (a költségkeret 5 %-a).
A napidíj kivételével valamennyi kiadás csak dologi költségként tervezhető. Eszközbérlés csak nagyon indokolt esetben tervezhető. A vásárolt anyagok és műszaki eszközök a múzeum tulajdonába kerülnek.
A pavilon működtetésének költségeit (közüzemi díjak, teremőrzés, hatósági engedélyek stb.), valamint a kapcsolódó kommunikáció költségeit nem kell tervezni, kivéve, ha az – a projekt speciális volta miatt – eltér a szokásostól.
A költségvetési terv a Velencei Biennále Iroda által kerül véglegesítésre, és nemzeti biztos hagyja jóvá az eredményhirdetést követő 60 napon belül.
7. A megvalósítás ütemezését különös tekintettel az előkészítési munkálatokra, a kiutazásokra, az építési időszakra, esetleges karbantartásra és a bontásra.
8. Az aláírt nyilatkozati űrlapot, melynek tartalma:
a.) A pályázó hozzájáruló nyilatkozata, ahhoz, hogy
- a pályázat kiírója a benyújtott pályázati anyagot, illetve a pályázat által tartalmazott személyes és egyéb adatokat kezelje, archívumban tárolja, illetőleg azokba a zsűri tagjai betekinthessenek,
- a pályázat kiírója a beadott pályázati anyagot a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján, valamint szakkönyvtárában – a személyes adatokat tartalmazó nyilatkozatok kivételével – az eredményhirdetést követően nyilvánossá tegye,
- nyertessége esetén a pályázat megvalósításának feltételeit, illetőleg a megbízási szerződésben foglalt feltételeket elfogadja.
b.) Valamennyi kiállító (közreműködő alkotó) írásbeli hozzájárulása műveik bemutatásához, illetőleg a kiállítás tematikájának megfelelő felhasználásához.
c.) A pályázó és a kiállítók személyes elérhetőségei (lakcím, telefon, e-mail). Kérjük, ezt – adatvédelmi okokból – külön fájlban tegye föl az adathordozóra.
A nyilatkozati űrlap letölthető a múzeum honlapján közzétett felhíváson belüli linken keresztül.
A pályázatot benyújtók elfogadják, hogy az eredményhirdetést követően a pályaművekbe bárki betekinthet, az azzal kapcsolatos adatok – a személyes adatok kivételével – nyilvánosak. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázat elbírálása során a pályázótól a pályázatban vállalt kötelezettségére megfelelő biztosítékot kérjen.
A pályázat érvényességének feltételei:
a.) A postára adás előírt dátumának való megfelelés.
b.) Valamennyi szükséges melléklet és a nyilatkozat megléte az előírt formában (kinyomtatva és elektronikus adathordozón).
Amennyiben a pályázat kiírója a pályázat érvényességének vizsgálata során megállapítja, hogy a pályázat nem minden pontban felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal 2 napos határidővel elektronikus levél útján hiánypótlásra szólíthatja fel. Hiánypótlásra nincs mód, amennyiben a pályázatot határidőn túl adták postára.
Elbírálás, döntés:
A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai:
Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Velencei Biennále Irodája vezetője,
Dr. Fabényi Julia művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa (a zsűri elnöke),
Freivogel Gábor építész (Nürnberg),
Golda János építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége alelnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
Martinkó József építészetkritikus, az Octogon folyóirat főszerkesztője,
Szipőcs Krisztina művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szakmai igazgató-helyettese.
A zsűri a beérkezett pályázatok áttekintése után zártkörű prezentáción hallgatja meg a pályázókat. A prezentációt 2022. március 3-4-én tervezzük megtartani. (A járványügyi helyzethez igazodva).
A prezentációk alapján a zsűri egy második fordulóra hívhatja meg a legjobbnak talált, de továbbfejlesztést igénylő pályázatot benyújtókat.
Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja (amennyiben nincs második forduló): 2023. március 10.
A nyertes kihirdetésére a döntést követő két munkanapon belül kerül sor a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján. Az eredményhirdetés tartalma: a nyertes pályázat rövid ismertetése és értékelése, illetve a további pályázók neve, pályázatuk címe.
A pályázat kiírója az eredmény hivatalos kihirdetése előtt a pályázók személyéről és a pályázatok tartalmáról nem ad ki információt. Az eredményhirdetést követő öt munkanapon belül valamennyi benyújtott pályázati anyag – a személyes adatokat tartalmazó nyilatkozatok kivételével – felkerül a múzeum honlapjára.
A pályázat nyertes kurátorával és a kiállítóval a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum megbízási illetve felhasználási szerződést köt. A kiállítást a nyertes kurátori koncepció alapján a múzeum valósítja meg. Projektvezető: a Velencei Biennále Iroda vezetője.
Amennyiben a szakmai zsűri nem talál megfelelő pályázatot vagy a nyertes pályázat megvalósításának előkészítése – a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan – az eredményhirdetést követő két hónap elteltével nem halad előre, vagy a megvalósítás tényleges költségei előreláthatóan túllépik a meghatározott költségkeretet és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva jogosult a nyertestől a megbízást visszavonni és új pályázat kiírása nélkül másik kiállítás megrendezéséről gondoskodni. Ennek során jogosult a pályázaton részt vett másik pályázót is megbízni.
Egyéb, a felhívásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályokat és a zsűri határozatait kell alkalmazni.
Tájékoztató adatok:
A 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále főkurátora nevét és a kiállítás pontos terminusát a Biennále a kiírás időpontjában még nem tette közzé. A kiállítás várható időpontja: 2023. május – november. Amint pontosabb információnk lesz, azt a honlapunkon közzé tesszük, a tájékoztató ezen részét frissítjük.)
A pályázóknak figyelembe kell venni a Velencei Biennále mint kiállítástípus sajátosságait és a Magyar Pavilon kiállítótermi adottságait. A kültér használata korlátozott. A Magyar Pavilon alaprajza, prezentációja és műszaki leírása a múzeum honlapján érhető el.
A Magyar Pavilon elmúlt időszakának kiállításairól ITT lehet tájékozódni.
További kontakt: biennale@ludwigmuseum.hu
Budapest, 2021. november 22.
Dr. Fabényi Julia
a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója,
a 2023. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále nemzeti biztosa
(Frissítés): 2021. december 14-én a Biennále vezetése Lesley Lokko (Ghána/Skócia) építészt, szakírót nevezte ki a főkurátornak. A kiállítás tervezett időpontja: 2023. május 20. – november 26. (Sajtónapok: május 18-19).