Megszületett a 2023/24-es Van művészi vénád? pályázat eredménye

1 March 2024

A Van művészi vénád? egy kifejezetten diákok és pedagógusok számára létrehozott nemzetközi pályázat és független művészeti platform. A felhívást és a versenyt évente rendezik meg Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon a több éves csehországi példa alapján.

A felhívás olyan középiskolásokhoz szól, akik érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt. Lehetőséget biztosít arra, hogy kipróbálhassák és kiteljesíthessék alkotókészségüket, kielégíthessék kíváncsiságukat. Emellett lehetőségük nyílik arra, hogy elképzeléseiket megoszthassák, megvitassák, sőt megismerkedhetnek a kortárs kiállítóhelyek és galériák világával. A projektben jelentős állami és magán galériák vesznek részt, Magyarországon a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria együttműködésében valósul meg. A Van művészi vénád? nyílt művészeti verseny 2009-ben indult Csehországban, ahol a prágai Nemzeti Galéria, a DOX Modern Művészeti Központ, a Galéria Rudolfinum és a Morva Galéria adják a pályázat támogatói hátterét. A jelentkező iskolák és diákok számára a partnergalériák a projektvezető szervezettel közösen az év során olyan programokat és műhelyeket szerveznek, melyek közelebb hozzák a résztvevőkhöz az év témáját.

 

2024. év témája: Networks

Az idén 15. alkalommal megrendezett pályázat címében nem véletlen a többes szám: olyan világban élünk, amelyben a különböző típusú és természetű hálózatok és kapcsolódási lehetőségek folyamatosan gyarapodnak.

A hálózatok nem csak összekötnek bennünket, legyen szó technológia, közösségi platformok, vagy általában más emberekkel való kapcsolatokról, de alkalmasak arra is, hogy elválasszanak bennünket egymástól. A „háló” szó jelentése szorosan összefügg az olyan ősi tevékenységekkel, mint a vadászat, halászat, de kapcsolatba hozható a futballkapu hálójával is. Az emberi kapcsolatok hálói pedig néha pókhálóra hasonlítanak, az utcák vagy a várostérképek pedig szintén finom hálórendszerének tűnnek. Együtt élünk a digitális világhálóval, de a fák, növények és más élőlények által alkotott, számunkra sokszor láthatatlan földi ökoszisztémával is.

A „hálózat” az emberi lét szinte minden területén érinti. A képzőművészeti galériák olyan kiállításokat mutatnak be, amelyeket a kurátorok kapcsolati rendszere hozott létre: a retinának van mit néznie, az idegrendszernek van mit feldolgoznia. Egy jól kidolgozott projekt meg fogja találni a saját hálózatát. Válassz hálózatot magadnak!

 

DÍJAZOTTAK

I. helyezett: Fejhallgató csapat (A csapat tagjai: Cseh Boldizsár, Jámbor Benedek, Rajnai Zsófia, Rumann Gergő Simon. Felkészítő tanár: Styrna Katalin)
Nyereményük a pályázat nemzetközi találkozóján és kiállításán való részvétel Pozsonyban.

II. helyezett: MYCOnnect csapat (A csapat tagjai: Gáspár Antonia, Lamper Szilárd, Márton Antónia, Nagy Nimród. Felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina )
Nyereményük a projekt bemutatásának lehetősége a VII. ELTE Nemzetközi Múzeumpedagógiai Konferencián (2024. 06. 27-28.) A Corvinus Egyetem Vizuális Kultúra Kutatócsoport felajánlásával

III. helyezett:ARTicsókák csapat (A csapat tagjai: Füles Luca, Ronczyk Franciska, Vörös Boglárka. Felkészítő tanár: Csiki Emese)
Nyereményük kiállítási lehetőség a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Stúdiójának kirakatában

 

Különdíjban részesültek

Legjobb koncepció: Kids of Hungary (A csapat tagjai: Beer Fanni Szonja, Kelemen Kira, Palaczik Liliána Szilvia. Felkészítő tanár: Somody Beáta)

Legjobb csapatmunka: GUBANC (A csapat tagjai: Bárány Boglárka, R.Szabó Linett, Kolozsi-Mátyás Kamilla, Ujvári Sára. Felkészítő tanár: Szőke Anita)

Legjobb prezentáció: TREND (A csapat tagjai: Simon Lilianna, Kivirand Gréta, Számadó Kinga, Törteli Ákos, Komáromi Anna Réka. Felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina)

 

A zsűri tagjai voltak:

  • Prof. Dr. Kárpáti Andrea - MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport kutatásvezetője
  • Garami Gréta – a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria igazgatójának SZMSZ szerinti helyettese
  • Hemrik László - Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztály vezetője
  • Meggyesházi Éda - kurátor
  • Boros Mátyás - képzőművész

 

A legjobbak pályázatából rendezett kiállítás március 28-ig látható a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Galériában.

A pályázat honlapja: vanmuveszivenad.ludwigmuseum.hu

 

Támogatók és partnerek

To download high-resolution pictures please register