A négy, egyenként kétórás alkalomból álló műhely egy művész (Oláh Norbert) és egy tanár (Pócsik Andrea) közös elképzelései alapján formálódott a Ludwig Múzeum őszi kiállításának kérdésfeltevései köré. Az események külön-külön is látogathatóak, de összefüggéseik mentén még érdekesebbé, értékesebbé válnak, az ismerősség pedig a közös tevékenységek során könnyíti az egymáshoz kapcsolódást, egymásra való odafigyelést, amelyet a foglalkozásokon különösen fontosnak tartunk.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lejjebb ezen az oldalon lehet.
A rövid, műközpontú előadásokból, beszélgetésekből, kreatív tevékenységekből álló műhelyekben a gondoskodást tematikus megközelítésben vizsgáljuk a következő fogalmak mentén:
- SZAKMA - A gondoskodó intézményi, szakmai közeg eszméje
- ROMA – A társadalmi szolidaritás eszméje
- NŐ – Az ép szociális háló eszméje
- BÉKE – A világgal és magunkkal való békében élés eszméje
Első alkalom: SZAKMA - A gondoskodó intézményi, szakmai közeg eszméje
„A téglák apró kis elemek, melyek magukban mit sem érnek, de összeépítve erősek. A beléjük vésett szavak jelenítik meg a belénk írt, belénk épített fogalmakat, melyekből a szorongás fala felépül. Ha a szorongásunk tárgyát manifesztáljuk, megfogalmazzuk valamely művészeti eszközzel, azzal magát a szorongás tárgyát oldjuk fel. A belső monológot dialógussá, a neurotikus problémát intellektuális kérdéssé, a szubjektumot objektummá alakítjuk.”
OLÁH Norbert
Az első alkalom a kiállítás intézményekkel kapcsolatos művei, különös hangsúllyal Oláh Norbert alkotásai köré épül. A műtárgyak bemutatását közös, majd kiscsoportos beszélgetések és egy kreatív, közös alkotási folyamat követi.
Intézményi struktúrák, hatalmi rendszerek, szakmai közegek működését vizsgáljuk meg közösen, Beszélgetünk arról, milyen hatása van az államnak a szakmai közegre, hogyan érzi magát benne az egyén, mennyire kiegyenlítette a terep, milyen különbségek vannak a pályán az eltérő társadalmi hátterű emberek számára. Milyen etikai rendszerek, morális környezet jellemző egy adott területre?
Közös gondolkodásunk eredményeiből téglákat készítünk, falat építünk.
A programsorozat támogatója:
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinkről hang- és képfelvétel készül, amelyből a Ludwig Múzeum részleteket használhat fel a múzeum és programjainak népszerűsítése céljából és egyéb promóciós célokra. Eseményeinken történő részvétellel Ön elfogadja, hogy a felvételeken Ön is feltűnhet, de a Ludwig Múzeummal vagy az általa jogosított harmadik személyekkel szemben a felvétel felhasználásával összefüggésben semmilyen követeléssel nem élhet.
A regisztráció lezárult. Az esemény teltházas.
Kapcsolódó tartalom
Vigyázat, törékeny. Handle with Care 2023. szeptember 15. – 2024. január 14.
A Handle with Care című kiállítás az élet törékenységére, a gondoskodásra szoruló egyének és közösségek sérülékenységére, a szociális ellátórendszer repedéseire és hiányosságaira utal. Ugyanakkor magára a múzeum feladatára, a műtárgyakról való gondoskodásra is vonatkoztatható, ami újraértelmezett jelentésében a tárgyak mellett a közösségekre, gondoskodói szakmákban dolgozókra, a láthatatlan munkát végzőkre és a marginalizált élethelyzetekre egyaránt kiterjeszthető.