Yves Klein (1928–1962)
portréfilm (50 perc, magyar felirattal)
Malevics épp abban az évben jegyezte fel a következő sorokat, amikor Klein megszületett:
"A festő ezentúl nem kötődik a vászonhoz; képeit a térben is megvalósíthatja."
Tényleg, mintha ugyanez a gondolatmenet folytatódna Klein következő soraiban:
"Fürdés a térben, amely hatalmasabb a végtelennél. Ez az egyetlen módja a festésnek, amely elvezet az abszolút szellemhez."
Az "abszolút szellemhez" vezető út kijelöléséhez a művész különösen a zen meditációra és Max Heindel teofizikus világmagyarázatára támaszkodott. Kiváló cselgáncsozó volt, tehát a zen buddhista tanokból jól tudta, hogy a "semmibe való ugrás" azt a pillanatot jelenti, amikor az ember mindenfajta törvényen és kötöttségen kívül helyzeti magát.
Klein a művészetben is ezt tette: az összes tabut felrúgva olyan elhatározásra jutott, hogy például üres galériát kell műalkotássá nyilvánítani, egyetlen színnel kell festeni, a színt por alakban kell felvinni a vászonra, az ecset helyett tűz, víz vagy szél segítségével kell kialakítani a formákat. Mi több, a zen buddhista a "semmibe való ugrást" olyan komolyan vette, hogy művészete betetőzéseképpen kiugrott az ablakon. Mint művész ugrott és repült, de tapasztalt cselgáncsozóként ért földet, úgyhogy nem lett semmi baja. (Igaz, Klein a cselgáncsot is művészetként űzte; személyes és univerzális művészetnek tartotta, a harc művészetének, miként magát az életet is.)
Talán leghíresebb, mindenesetre a leglátványosabb művei az ún. "antropometriák". Valójában egy ősrégi festőtechnika rituális felelevenítéséről van szó: Klein szebbnél szebb lányokat kent be az ultramarinkék jellegzetes (a művész által szabadalmaztatott) árnyalatával, s azután látványos ceremónia (zenekíséret, meghatározott koreográfia) keretében készítette, illetve készíttette el velük a vásznon testük lenyomatát.
