Petró Zsuzska és Jan Elantkowski kurátorok közös tárlatvezetése a kiállításban.
A kiállítás a laikus közönség számára is érthető, sőt szórakoztató, amely ugyanakkor szakmai szempontból dolgozza fel a dioráma műfaját és művészettörténeti szerepét, emellett olyan, sokszor nem tudatos lélektani folyamatokra is felhívja a figyelmet, amelyek a diorámák révén előtérbe kerülnek. A fizikai alkotások mellett virtuális, digitális, valamint videódiorámák is láthatóak lesznek.
Részvétel kiállítási belépővel vagy bérlettel lehetséges.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinkről hang- és képfelvétel készül, amelyből a Ludwig Múzeum részleteket használhat fel a múzeum és programjainak népszerűsítése céljából és egyéb promóciós célokra. Eseményeinken történő részvétellel Ön elfogadja, hogy a felvételeken Ön is feltűnhet, de a Ludwig Múzeummal vagy az általa jogosított harmadik személyekkel szemben a felvétel felhasználásával összefüggésben semmilyen követeléssel nem élhet.
Kapcsolódó tartalom
Kisebb világok. Dioráma a kortárs képzőművészetben 2022. október 14. – 2023. január 15.