Csurka Eszter: Penge

2005. április 7. 18.00–20.00
Mikor
2005. április 7. 18.00–20.00
Bérlettel nem látogatható

Interaktív játékoknak is nevezhetnénk Csurka Eszter (1969) képzőművész és színházi rendező performanszait, mivel a közönségnek tevőleges szerepe van cselekvésmenetük befolyásolásában. A 2003-as Fogyasztható művészet például egy eredeti művészettörténeti fogalom, az úgynevezett ZabArt beiktatásának volt egyben az eseménye. Kenyérszobor akciójának folyamán tudniillik a művész kétméteres emberfigurákat gyúrt kenyértésztából, kisütötte, a közönség pedig elfogyasztotta őket. A fogyasztás aktusában mindenekelőtt az anyag és a forma fogalmi viszonylagosságának a kérdését tételezte, és az eltűnés esztétikáját aktualizálta, miközben ütköztette a világiságot és a szakralitást. Most először bemutatásra kerülő művében Csurka ismét számít a közönség részvételére és erős koncentráltságára.

Házigazda: Szombathy Bálint