Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra című CD-jének bemutatója (irodalmi-zenei esemény)

2008. december 1. 0.00–00.00
Mikor
2008. december 1.
Bérlettel nem látogatható

BMCCD153

Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor

Háborús architektúra

Krasznahorkai László elmeséli

Dukay Barnabás és Gadó Gábor eljátssza

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ

című regényét 4 óra 43 perc 18 másodperc alatt

1999-ben jelent meg Krasznahorkai László Háború és Háború című regénye. Röviddel a könyv megjelenését követően a Magyar Rádió rendezője, Magos György ötletére és Krasznahorkai akkor már súlyosan beteg barátjának, Mészöly Miklósnak a megörvendeztetésére az író a rádió stúdiójában öt egymást követő napon nem felolvasta, hanem elmesélte a könyv történetét, ezáltal teljesen önálló szöveget hozva létre, mely a regényt a klasszikus történetmesélés módján interpretálja, s amelyben az író-mesélő a narráció folyamatába illesztve a mű kulcspontjain a regény írott szövegéből rövid részleteket idézetként olvas fel.

Ezt az irodalomban példátlan anyagot meghallgatva kézenfekvőnek tűnt a BMC munkatársai számára, hogy azt a korábban sugárzott rádióadásokon túlmenően is hozzáférhetővé tegye az olvasóknak. A hazai kortárs zene két kiemelkedő egyénisége, Dukay Barnabás és Gadó Gábor a hangzó anyaghoz – annak tartalma mellett a dikciót és a szöveg koloritját is szem előtt tartva – 2007-ben strukturált improvizációkat alkotott a mű tagolására. Az így összeállított hangzó anyagot félreismerhetetlenül jeleníti meg vizuálisan a BMC borítóit évek óta fémjelző Bachman Gábor – Yasar Meral páros alkotta design, mely az építész Bachmannak egy, éppen a regény megjelenésének idején alkotott terve felhasználásával készült.

Az író által Háborús architektúra címre keresztelt, 5 CD-ből álló különleges anyag bemutatójára december 1-jén 19 órakor kerül sor a Ludwig Múzeumban, egyszeri irodalmi-zenei esemény keretében, Krasznahorkai László, Dukay Barnabás és Gadó Gábor közreműködésével.

Produkciós adatok:

Rendező: Magos György

Hangfelvétel: Borlai Kinga, Kulcsár Péter

Szerkesztő: Varga Viktor

Hangmérnök: Válik László

Digitális utómunka: Keresztes Szabolcs

Portréfotó: Burger Barna

A regényt Krasznahorkai László 1999. szeptemberének 3. hetében a Magyar Rádió Rt. 1. stúdiójában mesélte el Szőke Csillának

Zenei felvétel: 2007. december 15. L.V. Hang Studio, Budapest

Borító Art-Smart: GABMER / www.bachman.hu

Projekt koordinátor: Wallner György

Gyártásvezető: Bognár Tamás

Producer: Gőz László

Készült a Magyar Rádió és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával