„Az utcakő a proletariátus fegyvere” – ez Ivan Sadr orosz művész 1927-es szobrának címe, amelynek reprodukciója széles körben ismert volt a kelet-európai blokkban, és amely a szocialista realista szobrászat és az állami propagandaművészet iskolapéldájaként híresült el az ötvenes években. A kompozíció hőse az ismeretlen proletár, fegyvere az utcán felszedett kő, amelyet a kizsákmányolók és elnyomók ellen fordít, egy igazságosabb rend megteremtése érdekében. A világforradalom ideája a hetvenes évek elejére meglehetősen megkopott és más értelmet nyert. Az 1956-os magyar forradalom, az 1968-as diákmozgalmak és a prágai tavasz illúziói szertefoszlottak, az utcakő más szimbólumokhoz hasonlóan az irónia és a rendszerkritika fogalmi keretei között jelent meg. A motívum 1971-től kezdődően számos magyar művésznél felbukkan, 1972-ben Beke László művészettörténész teszi közzé „Utcakövek és sírkövek” című felhívását, melynek kapcsán újabb művek születnek. Gulyás Gyula bazaltból készült valódi utcakő felhasználásával több konceptuális munkát is készít 1971 és 1974 között. A nemzeti színűre festett változatot március 15. (az 1948-as magyar forradalom és szabadságharc ünnepe) alkalmából postázza Tót Endrének. Ez a praktikus hordozófülekkel és „Made in Hungary” felirattal ellátott darab árucikké szelídíti az egykori fegyvert – a Kádár-korszak konszolidációjának és gulyáskommunizmusának ára a hatalommal kötött praktikus alku, mindenekelőtt az 56-os forradalom eszméinek feladása. Sz.K.