HARIS LÁSZLÓ a hatvanas évek végétől jelen volt a Szürenon (a szürrealizmusból és a nonfigurációból kiábránduló művészek csoportja: „sur et non”) kiállításain és a – nem kevésszer művészetpolitikai viharokat is elindító – balatonboglári kápolnatárlatokon. Tíz éven keresztül csak képzőművészeti kiállításokon szerepelt felvételeivel, leginkább neoavantgárd művészekkel közösen. 1973 és 1980 között, a szűkülő kiállítási lehetőségek miatt konceptuális műveket, performanszokat és akciókat készített egyedül vagy képzőművész barátaival; ezek az elemek egyesülnek Haris László – a „törvénytelen avantgárd” korszakához kötődő – munkáján. A ketrecet Haris barátja, a költő Balázsovics Mihály állította fel 1973-ban csepeli kertjében, majd meghívta barátait, hogy az építmény kapcsán beszélgessenek; hiszen a ketrec akkor már nem csupán szimbolikusan, hanem valóságosan is megjelenítette a neoavantgárd művészek egyre szűkülő kiállítási lehetőségeit, tágabb értelemben pedig a párt totálissá váló kontrollját, amely minden másként gondolkodót parkolópályára kényszerített és megbélyegzett (a tűrtből tiltottá vált). A beszélgetést egy akció követte, melyben részt vett a házigazda, Csutoros Sándor szobrász, Mezei Ottó művészettörténész, Molnár V. József grafikus, illetve Haris is, aki megörökítette az eseményeket. A fotókból kiválasztott mű-sorozatnak a Fölülről szemlélem az emberszabású ketrecet címet adta, a Csutorosnak szóló ajánlás viszont csak a szobrász halála után, 1990-ben került a műre. Csutoros – akinek feleségét 1973-ban egy koncepciós perben börtönbüntetésre is ítélték – tántoríthatatlan, megalkuvást nem ismerő, „konok szegénylegény természetét” Haris példaértékűnek tartotta. A mű máig aktuális.