„Baranyay András törzstagja az IPARTERV nemzedéknek, azzal együtt, hogy ő maga sohasem becsülte túl ennek a művészcsoportosulásnak a jelentőségét”, írja Beke László, s ez igaz Major Jánosra, Baranyay grafikus barátjára is, akiről ez az 1973-as kvázi-portré készült. Baranyay a hatvanas évek végén, a hetvenes évek legelején litográfia-sorozaton ábrázol először fekete, illetve fehér felületekkel kitakart testrészleteket. A kerek vagy négyzetes takarások mögött a test hajlatai, a bőr finom részletei, vállak, karok, ujjak rejtőznek, melyek képviselik, de nem ábrázolják az „egészet”, a teljes testet, személyiséget. Baranyay fontos hivatkozási pontja Kierkegaard és az egzisztencializmus; általában pedig az „én”-re, az emberi létezésre irányuló olyasfajta megközelítés, mely a töredékes, hétköznapi, múló jelenségeket igyekszik rögzíteni. 1972-73 körül kezd fotótechnikát alkalmazni, de nem tekinti magát fotósnak: fekete-fehér nagyításait gyakran színezi, átrajzolja, különféle módszerekkel manipulálja. A négyrészes Major-portré 1973-ban készült; az eredeti felvételen (mely nem része a sorozatnak) a tollal berajzolt négyzetek mutatják a kiválasztott részleteket. Baranyay a teljes arc helyett itt is a „részre” irányítja figyelmét, ezúttal Major jellegzetes homlokára, szemüvegére és állára, melyet súlyos fekete keretezéssel emel ki. Sz.K.