Ovcsinnyikov Nyikolaj: Az égbolt (1989)

Nyikolaj Ovcsinnyikov ma Moszkvában él és alkot. Már fiatalon gyakorta megfordult a budapesti Ludwig Gyűjteményben szintén képviselt Borisz Orlov (1941) vezette non-konformista szobrászkörben. Ovcsinnyikov színházi és díszlettervezői tanulmányokat végzett, de könyvillusztrációval is foglalkozott. A nyolcvanas évektől kezdve szinte minden moszkvai kapcsolódású nemzetközi kiállításon jelen van. Ovcsinnyikov korai műveiben a nosztalgiát és az iróniát egyesíti: a legkülönbözőbb stílusok és alapanyagok felhasználása révén ütközteti egymással az orosz kultúra múltját és jelenét, ezáltal ellentétet generálva a valóság ábrázolása, illetve „maszkírozása” között. Műveiben kiaknázza az ikonográfiai elemek, a jelek monumentális és az ábrázolás önkényes karaktere közötti kapcsolatot, melyekkel az orosz és szovjet kultúra hierarchikus és központosított jellegére utal. Ovcsinnyikov ezen megközelítését véletlenszerű alanyokkal egyesíti képein, melyek fizikai határain belül átadja az „irányítást” a jelenet, a szereplők és a szituáció között kialakuló erőjátéknak. A nyírfa motívuma az 1980-as évek végén kerül művészetének középpontjába, mint az orosz kultúra egyik alapvető eleme, nemzeti szimbóluma. Az Égbolt című vásznán, hasonlóan a sorozat többi tagjához, az elsőre obstruktív hatású, egyfajta „függönyként” feltűnő fatörzsek mögött sejlik fel a kép tárgya, a felhőkkel tűzdelt második vonalbeli alakzat, az ég. Ugyanakkor, „áthatolva” a sűrű erdőn, egy elérhetetlennek hitt jelenség válik igenis megközelíthetővé, kitapinthatóvá – talán még valóssá is.