A Düsseldorfi Művészeti Akadémián Klaus Rinke diákjaként végez 1978-ban, ahol csoporttársai közül van, aki bekerül az „új vadak” körébe. Loch ugyan kiállít a német újfestészet tagjaival, ám a látszólagos párhuzamok mellett útja másfelé vezet. Már a nyolcvanas években elkezdi festeni a hegyeket ábrázoló tájképeit, mielőtt életeseményeinek radikális fordulataként visszavonul a művészeti életből, elutazik a svájci hegyekbe, hogy ott telepedjen le. A távozás előtti 1988-as kölni kiállításán kisebb méretű tájképeket mutat be. 1989-ben ugyanott már installációszerű képeket állít ki, amelyeken emberi méretnél nagyobb virágokat, érzékien vörös rózsaszirmokat fest meg. Nem bíbelődik címekkel, festményeit sorszámmal látja el, alapvető eszköze a szín, a naturális pontosság és a stilizáltság elegye. Műveivel a giccs mibenlétét kérdőjelezi meg. Hatalmas méretűre növelt virágképeitől az édeskésség távol áll, inkább létállapotokat tükröznek. Nem is botanikai ábrák, a gyakran sötét háttér előtt megjelenő modellek léptékükkel baljós, nyomasztó hatást váltanak ki a szemlélőből. Képein virágok mellett tájak és állatok szerepelnek, utolsó korszaka számos fekete-fehér absztrakt művet rejt.
Tarczali Andrea