PINCZEHELYI a Pécsi Műhely alapító tagjaként a hetvenes évek során saját egyéni alkotói univerzumában is dolgozott. A Vers szegmentálása szervesen illeszkedik az 1973–1976 között készített, szövegekkel, betűkkel foglalkozó munkáinak sorába (Wasser, 1973; Wasser Tamás, 1973; Mindennapi kenyerünk, 1974; Leves, 1974; Béke poraira, 1974, Object, 1976, stb.), illetve rokonítható az akkoriban létrejött, hasonló szemléletű munkáival, amelyek mind a kép vágásokkal történő felbontásának és elcsúsztatásának, újrastrukturálásának elvét követték. A betűk, szövegek torzítása-vágása mindig is foglalkoztatta az alkotót, ráadásul ebben az időszakban a vizuális költészet a képzőművészeti figyelem középpontjában állt, amit számos hasonló tematikájú kiállítás is jelez. A szegmentálás mint (de)kompozíciós eljárás a kor irodalomelméleti, strukturalista szemléletű narratívájába illeszkedett. A kiindulásként választott konkrét mű Magyi Sebestyén humanista tudós, váradi kanonok ajánlása Janus Pannonius verseihez (Magyi JP kiadója volt – Bologna, 1513 –, a költeményeket Szatmári Györgynek ajánlotta). A szöveg nyomtatott formában Janus Pannonius halálának 500 éves jubileumi kiállításán szerepelt Pécsett, ezt hasznosította újra Pinczehelyi. A vers szövegének felnagyított fotóját négy egyenlő részre osztotta, és meghatározott rend szerint (függőlegesen, vízszintesen és diagonálisan) szétvágta, majd újrarendezte a töredékeket. A szegmentálás hatásaként az érdekelte, hogy a ferdén, egyenes vonalakkal stb. felszabdalt, felcserélt részek mennyit őriznek meg a szövegből, illetve milyen vizuális élményt adnak. Az amúgy is történeti távlatokba vesző, korabeli nyelven fogalmazott vers az „átszabás” révén még inkább rejtélyessé válik, előtérbe állítva valamiféle furcsa, kutató, kereső, bolyongó olvasatot.