Florentina Pakosta művészeti gyakorlatában kezdettől fontos szerepet töltött be a külvilág, ezen belül az emberek, marginális helyzetű társadalmi csoportok megfigyelése, tanulmányozása. Prágai tanulmányai során elmegyógyintézeti betegekről, hajléktalanokról készített portrékat, emiatt kiutasították a szocialista Csehszlovákiából. Hosszan tartó, aprólékos megfigyeléseket végzett köztereken, amelyek során úgy vélte, az alanyok gesztusaiból, testbeszédéből következtetni tud beszédük tartalmára. Művészi eszközökkel megvalósított emberjellemzésében rátalált a szatíra műformájára, amelyekben eltúlzott arckifejezések, gesztusok használatával fokozatosan deformálta a testrészleteket, majd különféle használati eszközöket, szerszámokat olvasztott rá az emberi testre, arcokra. Ebből a műtípusból ered a Tűagy és tűklitorisz című munka is, ahol a női test kritikus pontjait (arc, nemi szervek) a férfiak számára veszélyes, szúrós tűként jelenítette meg. Rajzaiban és nyomtatott grafikáiban már a hatvanas évektől kezdődően reagált a nőkkel szembeni diszkriminációra a művészeti szcénában. 1977-ben kezdett szatirikus hangvételű műveiben feminista témákat dolgozott fel: pl. a férfitekintet kérdését a képzőművészetben, hogy férfi művészek évszázadokon át tárgyként vagy múzsaként ábrázolták a nőket. Pakosta következésképpen a férfiakra fordította a tekintetét, és elkezdte boncolgatni arckifejezésüket és testbeszédüket. Szatirikus művei a patriarchális hatalmi struktúrákat támadják a férfi viselkedésének karikírozásával és a hagyományos szerepek megfordításával.
Készman József