A mű szerepelt a 17. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának "Othernity - Modern örökségünk újrakondicionálása" című kiállításán. "A szoft, azaz puha építészet a reszponzív, képlékeny és efemer struktúrákra utal. Bizonyos struktúrák és helyek csak a rendelkezésünkre álló technológiáknak köszönhetően válnak hozzáférhetővé. Nemcsak fizikai, de virtuális távolságokat is át kell hidalnunk, nagyobb léptékben, mint a történelem során valaha. A számítógépek óriási teret biztosítanak számunkra, melynek legalapvetőbb építőeleme is ugyanolyan potenciállal rendelkezik, mint bármely másik, ráadásul bárhonnan hozzáférhető. Ez a szabadság nemcsak számtalan különbözőség kifejezésre juttatását teszi lehetővé, de az aktuális igényekhez és változó feltételekhez való alkalmazkodást is. Így lehetséges egy olyan építészet megalkotása, amelyben a bal a jobb, a szegény a gazdag, az egy a sok, a kemény a lágy, az öreg a fiatal és fordítva. Lehetőségek óriási tárháza nyílik előttünk, szembenálló struktúrák ugyanabban az irányban állnak, vita nélkül. Amikor a látogató egy szoft építményre ül, az emberi test a homlokzat részét alkotja. Az installáció részét képezi továbbá egy videó, amely archív felvételre emlékeztet. Két ember beszélget arról, amit látnak. Az egyikük fiatal építészlány, a másik idős karbantartó munkás. Már a legelején van bennük valami közös, ám még nem tudnak róla. A látogató néma tanúként részese lehet ennek az építészeti táncnak, és eldöntheti, hogy amit lát, az vajon lágy techno vagy kemény blues. Vojtěch Radakulan