Leonyid Baranov előszeretettel jeleníti meg műveiben Oroszország XVIII−XIX. századi tudósait és irodalmi alakjait, azonban az esetek nagy részében az eredmény korántsem heroizáló és monumentális. Nagy figyelmet fordít a karakterjegyek kifejezésteli kidolgozására, valamint a figurák és az őket körülvevő tér viszonyára, ugyanakkor munkáiban nem csak a szobrászati kérdések bizonyulnak fontosnak. A Puskinnak ajánlva egy szintetizáló igényű irodalmi tabló, amely a személyes megközelítésmódja miatt válik el a sematikus arcképcsarnokoktól. A szoborcsoport alakjai között Alexander Puskin és felesége, Natalja Goncsarova mellett feltűnik Nyikolaj Gogol és Mihail Lermontov költő is. Noha a XIX. század eltérő időszakaiban élt orosz szerzők egy rendkívül színpadias hatású csavart oszlop körül helyezkednek el, a figurák léptéke és megformálása mégis azt sugallja, hogy egyazon pillanatban egy szobában tartózkodnak. A fa alkalmazása a gipsz mellett Baranovnál az 1980-as évek elejétől vált jellemzővé. Használata egyfajta nacionalizmust is tükröz, amit megerősít a mű múlt felé fordulása. Baranov az Orosz Birodalom nagy irodalmi alakjait és a cári Oroszország nemesi világát idézi föl – ami kétségtelenül egy patriarchális világ volt, lásd Goncsarova meztelen figuráját –, ám nem világos, hogy munkájában vajon a szimpátia vagy az irónia hangja erősebb.