A mű három, fekvő téglalap alakú, átlátszó plexilemez elülső és hátsó oldalára vízszintesen felvitt betűsorozatból áll. Az abc-rendben sorakozó karakterek közül a plexifelület nézőhöz közelebbi felén (recto) fehér, a hátsó felületén (verso) fekete betűk úgy helyezkednek el, hogy a betűsorok egymás alá írva soronként egy-egy üres karaktert tartalmaznak, hasonlóan a betűrejtvények rendszeréhez. A hiányzó betűk helyén a plexi át van lyukasztva, ahol az anyaghiány lemezenként felülről lefelé olvasva egy-egy szót ad ki: UTOPIA, SZABADSAG, DEMOKRACIA. A mű a latin ábécé ékezet nélküli betűit használja, mégis a lyukak (betűhiányok) magyarul adják ki a címben jelzett fogalmakat. Az emberi világra vonatkozó három fogalom betűkészletét tehát a karakterek hiányából rajzolja ki az elrendezés, furcsa, ellentmondásos viszonyt érzékeltetve a szavak jelentéstartalma és azok megvalósíthatósága között. A három fogalomból kettő (szabadság, demokrácia) valamiképpen egymást feltételezi, az utópia lehetőségként vagy valóságként kapcsolódik hozzájuk: vajon a szabadság és a demokrácia csupán utópia, puszta nyelvjáték lenne? Az üres jelként, jelhiányként előálló szöveg visszacsatol a mű főcíméhez (Nem-hely), amely szintén többértelmű kifejezés. Kifejezi egyfelől a szavak mint nyelvi jelek alkotóelemeinek aktuális helyhez-nem-kötöttségét (hogy éppen a karakterhiányok alkotják a szavakat), másfelől Marc Augé antropológia lokalitás-fogalmára (helyek és nem-helyek) utalnak. Fontos momentum a műben a jel és jelölt viszonya: az alkotó az írott jel jelentésével játszik, miközben eltünteti az írásjegyek fizikai hordozóját, a betűt. A munka Weibel korábbi szövegalapú, szintén plexilemezre applikált betűkkel játszó, erősen konceptuális indíttatású műcsoportjával rokon. Készman József