Tranker művészi kifejezésmódja a kezdetektől fogva konceptuális, melyhez magas színvonalú technikai kivitelezés társul. A személyes hangvétel legerőteljesebben anyasággal foglalkozó munkáiban érhető tetten, melyekkel a „művészet és élet között keletkezett hézag összeillesztésére” tesz kísérletet. Zúzott kőből és papírmaséból készült plasztikái az anyaság egyoldalú, eszményített bemutatása helyett a téma komplexitását és paradoxonait jelenítik meg. Hogy közelebb kerüljön az anyaság társadalmi elvárásoktól és előírásoktól mentes természetéhez, a matriarchális világkép szimbólumai felé fordult. A Nagy anyaállat című szobra egy olyan hibrid lényt testesít meg, melyben a nőiség ősi formái, az ösztönös és tudatos, az állati és az emberi természet keveredik. Érdeklődésének új fókusza az evolúció, a fejlődéselmélet és az emberi civilizáció kialakulásának tanulmányozására irányul. Tranker számára a tárgyak létrehozása a művészet ősi funkciójáról és a kortársi világról való gondolkodás eszköze, melyek végső formájukat egy intuitív, személyes szűrőn át nyerik el. Ahogy fogalmaz, „művészetemben a biológiai és kultúrtörténeti fejlődéselméletek, a túlélésért folytatott küzdelem tanulmányozása egyrészt segíti a jelen megértését, másrészt lehetőséget ad a jövőre vonatkozó szcenárióik felvázolására.”
Popovics Viktória