Gerber Pál munkásságának egyik központi és legszembetűnőbb eleme az ambivalencia, pontosabban néhány visszatérő ambivalencia. Az ambivalencia Gerber munkáiban való megjelenési formáit sokféleképpen értelmezték: irónia, melankólia, abszurditás, banalitás, vagy akár allegória. Vagy más hangnemben: rossz festészet, csináld magad művészet, játékosság, emlékezet. Annak ellenére, hogy a művész számtalanszor nyomatékosan kifejezte, hogy nehezményezi, ha a munkáját ilyen kategóriákkal illetik, illetve, hogy ezek milyen kevéssé képesek szerteágazó művészeti tevékenységének összetettségét megragadni, talán mégis hasznosnak bizonyulnak abban a törekvésünkben, hogy megértsük Gerber munkáinak egyedülálló karakterét. Az egyik ilyen momentum forrása határozottan a szöveges elemek fontosságában rejlik, kifejezetten a címekben, amelyek célja, hogy homályos magyarázatot vagy megnevezést adjanak a képek tartalmának. Gerber esetében van egy jelentésréteg, amit szó szerint kell venni, még ha ez a szó szerinti jelentés nincs is magyarázó kapcsolatban a kép jelöltjével. Ennek a képnek az esetében a művészet – legyen könyv vagy kép – olyan erővel bír, hogy még egy vonatot is képes megállítani. Ezután már a néző dolga, hogy eldöntse, mit jelöl a vonat, rajta áll, hogy a kép ironikus, melankolikus, abszurd, avagy banális-e. (Timár Katalin)