A Katonatisztek a disznótoron némileg eltávolodik a Bukta-művek iróniával mélyen átszőtt, jellegzetes, a paraszti létformával, a paraszti létforma változásaival foglalkozó tematikájától. Ennek az oka a ’90-es évek elején a Boszniából érkező híradások voltak. Etnikai tisztogatások, vallási háború a huszadik század végén? (És holt volt még akkor a srebrenicai mészárlás [1995] !?) A háborús zsánerkép még keserűbb lesz, ha arra az elméletre gondolunk, miszerint minden háború mögött az emberáldozat ősi rémképe búvik meg. A tisztek a lángoló környezetben (modern világunk oly könnyen lángra kaphat, mint egy gyufaszál) tort ülnek a pusztuló vidék fölött. A művész őszinte szolidaritását a vidéki porta jellegzetes tárgyai, anyagai hitelesítik: a kormos fatáblán vékony lécekből, gyufából, kukoricaszemekből, bádoglemezből formálódik a táj, az ember, a levágott malac s annak égbeszálló lelke. A mű, mint azt már említettük, a jugoszláviai háború hatására keletkezett, de általános érvényességét jól szemlélteti, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású kiállításra is beválogatták a rendezők (Az út 1956–2006, Műcsarnok).