Szabó Eszter Ágnes az Idődilatáció (2014) című falvédője azt a fizikai paradoxont jeleníti meg, ami egy szingularitás felé közelítő utazót kerítene hatalmába. A fekete lyuk, vagy más szupermasszív gravitáló tömeg közelébe érve az űrhajós/időutazó megpillantja saját maga megtöbbszöröződött képmását, amint a szingularitás felé tart. Furcsa módon minél közelebb jut hozzá, annál inkább elaprozódik, megsokszorozódik az objektum és közte lévő tér, közeledés helyett egyre reménytelenebb elérnie célját (ld. a feliratot a falvédőn: „Hiába halad Pillanat a jövőben elérhetetlen”). A gondolat, hogy A-ból B-be soha nem juthatunk el, mert a köztük lévő távolság mindig végtelenül felosztható, Zénon egyik apóriája néven is ismeretes; másként a gyorslábú Akhilleusz sohasem érheti utol a teknősbékát, mert előbb el kell jutni az út egy részéig, annak a részéig … és így tovább a végtelenségig. Ehhez járul még a relativisztikus fizikából ismert idődilatáció, vagyis amikor két különböző vonatkoztatási rendszerből figyelve eltérés lép fel az idő múlásában, és a mozgó esemény (itt: a szingularitás felé közelítő utazó mozgása) időtartama lerövidülni látszik a nyugalomban lévő megfigyelő számára. Közismert szemléltetése az ún. ikerparadoxon, amikor is egy ikerpár egyik tagja fénysebességgel száguldó űrhajóban utazva kevésbő öregszik (mert lassabban telik az idő), mint Földön maradt párja, így az utazó visszatérve aggastyán korú ikerpárjával találkozna.