Benczúr Emese: Ha száz évig élek is (Should I live to be a hundred) (1997)

Benczúr Emese kiállításainak címében gyakran kommentálja a szabadidő és a munka konfliktusát: Ma sem voltam a strandon (1994), Ma is elvégzem a kötelességemet (1995), Amikor dolgozom, mindig az utazásra gondolok, de amikor utazom, soha sem gondolok a munkára (1997). Henry Lefebvre francia filozófus szerint a hétköznapi és az ünnepi kapcsolata a második világháborút követően radikálisan megváltozott, mivel – a magasan fejlett munkamegosztás révén – a szabadidő ekkor válhatott árucikké.

Benczúr a Ha száz évig élek is című művet az 1997-es luxemburgi Manifesta 2 meghívására hozta létre. Megfordítja Marcel Duchamp gyakorlatát, aki a tömegtermelésben előállított árucikkeket vitt be a kiállítóterembe. Kiszámolta, hogy 100 éves koráig még hány napot fog élni, és legyártatott annyi darab ruhacímkét a Day by Day (Nap mint nap) felirattal. Ezek a címkék tekercsekben várják, hogy a géppel létrehozott szöveg mellé naponta ráhímezze a feliratot: I think about the future (A jövőre gondolok). A műben az ipari sorozatgyártást keveri a kézimunkával, a múlt termékeinek bemutatását a jövőre való folyamatos gondolással, a minimális beavatkozást az installáció monumentalitásával. A feminista művészek a ’70-es évektől kezdték el a korábban a ruhakészítésben használt technikákat felhasználni egyrészt azért, hogy a női munkának megbecsülést szerezzenek, másrészt azért, hogy a férfiak által nem használt technikákkal éljenek. Benczúr Emese művei részben maguk is felvetik a művészi munka társadalmi nemi szerepekből adódó különbségeinek kérdéseit, és egyben a művészet új területeinek meghódítására törekszenek.

T. K.