Gérard Gasiorowski első sikereit fotórealista festményeivel aratta a hetvenes évek elején, ám képeit sokszor félreértelmezték, hisz célja nem a technikai virtuozitás felmutatása volt, hanem a képi ábrázolás, a festészet lehetőségeinek elemzése, amihez erős kritikai attitűd társult. Az 1965 és 1970 között festett, összesen 22 darabból álló L’Approche (Közelítés) című sorozatában (amelyet először a kölni Galerie Thelen állított ki 1970-ben), a művész a festészet illuzórikus természetét vizsgálta a „realista” műfaj, a fotográfia bevonásával. A fekete-fehér fényképek alapján festett képek többek között annak bizonyítékául szolgáltak, hogy a valósághű ábrázolás nem lehet a művészet kizárólagos célja; a mimézis főleg azok számára vonzó, akik rajonganak a csillogó felszínért, de nem képesek és nem is akarnak a dolgok mélyére látni. A „Moi qui éprouve une peine énorme à me tenir à la hauteur des choses” (Michel Leiris), 1970 című festmény a Közelítés című sorozat 17. darabja. A képen boldogan mosolygó, tapsoló gyermekek sorfalát látjuk egy sövény mögött, a mellettük elhaladó ünnepelt szemszögéből. Az eredeti fénykép valószínűleg a kínai kulturális forradalom idején készülhetett, amit Gasiorowski korábbi munkahelyén, a fotográfiára szakosodott párizsi Delpire könyvkiadóban, de akár egy napilapban is felfedezhetett. A hosszú, filozofikus cím, ami nincs látható összefüggésben a szituációval, továbbá az eredeti felvétel átszerkesztése, felnagyítása és transzponálása egy másik médiumba mind olyan eszközök, melyek megzavarják a festmény rutinszerű befogadását és értelmezését, felhívják a figyelmet a képalkotás mechanizmusára, a képek mesterséges jellegére, továbbá arra, hogy a képek gyakran hazudnak, hiába mutatják magukat a valóság hű tükrének.
Szipőcs Krisztina
