A portugál művész lisszaboni tanulmányai és rövid müncheni tartózkodás után 1958 és 1983 között Párizsban élt. Művészete az újrealizmushoz és a pop arthoz köthető. A hatvanas években talált rá fő témájára, az árnyékra, mely egyszerre képes megjeleníti valamit és annak hiányát. Remekül érzékelteti a pillanat tünékenységét, a mulandóságot. A hagyományos szitanyomás és a papírkollázsok mellett sziluett-műveit addig szokatlan anyagokból vagy technikákkal – például lepedőre hímzés – készítette. 1964-ben talált rá az akkor még csak tudósok által használt plexire, ami számára épp olyan anyagtalannak tűnt, mint az árnyék maga. Áttetsző, de mégis van árnyéka. Kivágásokat készített, aláfestett, szitázott rá: „Kihoztam az árnyékaimat az árnyékból. Színeket adtam nekik, önálló életet” – írja pleximunkáiról az alkotó. Műveiben barátai, ismerősei árnyékát jeleníti meg hétköznapi tevékenységek során, gyakran örökít meg intim, szerelmes pillanatokat, mint az itt látható alkotáson is, mely egy 1974-es kiállításon A csók címmel szerepelt. Bálványos Anna
