Johnson and Johnson – a már a művésznevüket is egy multinacionális cégtől kölcsönző művészduó – előszeretettel sajátítja ki a média és a vizuális kommunikáció eszköztárát: táblázatokat, napilapok formátumát, mellyel a kapitalista rendszer és intézményeinek kritikáját adja. Szemléletükre a paródia és egyfajta melankolikus fatalizmus jellemző, mellyel az immár EU-tagállamként boldoguló Észtország – és egyben minden hasonló cipőben járó ex-szocialista ország – mindennapjait kommentálják. Az 5 legrátermettebb állami alkalmazott című szemléltető ábra eredetileg egy régi osztálytermet imitáló installáció része volt, amelyet először 2010-ben Tallinnban mutattak be. Mintha csak egy földrajzzal összevont matekóra színhelyére csöppentünk volna, ahol azt a kreatív feladatot kaptuk, számoljuk ki és rajzoljuk be a térképen, hány kilométert tesz meg a fizetéséből az öt legjobban teljesítő észt állami alkalmazott adott idő leforgása alatt. Az órának vége, az eredmények beírva és berajzolva: az észt energiaszolgáltató vezérigazgatója egészen Európa távoli sarkáig, Barcelonáig jut egy hét alatt, míg az átlagkeresetből élők 240 km-re, tehát az államhatárig is alig-alig, a minimálbérből élők legfeljebb 81 km-re, lakhelyük közvetlen környékére. Mi más lenne ez, ha nem a jelen politikai és gazdasági ideológia ironikus kritikája, sőt paródiája, hiszen úgy állítja be ezt az elemzést, mintha korrekt áttekintést adna az egyes csoportok rátermettségéről és társadalmi hozzájárulásáról. A mű nem egyszerűen kifordítja bérezés és teljesítmény viszonyát, amikor a bérből vezeti le a teljesítményt, de azt cinikusan fizikai teljesítménnyé, sporteredménnyé alakítja. A jelentést gazdagítja, ha mindezt napjaink oktatási rendszerére is vonatkoztatjuk: mit tanuljunk, ha a társadalom hasznos tagjai szeretnénk lenni, és mit, ha pénzt szeretnénk keresni? Van-e köze e két dolognak egymáshoz? Az állam vajon azokat jutalmazza a leggazdagabban, akik azt a legjobban megérdemlik?