A Surfacing részben egy korábbi projektem tapasztalatain alapul, amelyben a galériát a „fehér kocka” (kiállítótér) és a „fekete doboz” (mozi) találkozásaként definiáltam. Olyan térként ahol a fizikai és az abszolút, a konstruált és az efemer, fikció és dokumentum felcserélhetõvé vált, és ahol a stilizált és közvetlen narratívák ill. helyzetek határvonalai összemosódtak. A Surfacing számára kiválasztott munkák is a rögzítés és a befogadás élményének kifinomultabb, árnyaltabb, elemzõbb és/vagy költõibb megjelenítésére koncentrálnak, szakítva a mára „természetessé” vált állapottal, a látványban való automatikus és reflektálatlan sodródással.
A kiállítás azt a viszonyt állítja elõtérbe, amely az „objektív”, technikai nyelvezet és szerkesztésmód, valamint a megfigyelés és rögzítés ösztönös öröme között figyelhetõ meg különbözõ médiumokban és mûfajokban – a videoinstallációtól a (beállított) fotón át a filmesszéig és a dokumentumfilmig. A különbözõ ábrázolásmódok, az egymást átfedõ kontextusok komplex halmaza, a szubjektív nézõpontok és értelmezések közötti viszony feltérképezésével a Surfacing a valóság legkülönfélébb kivetüléseit mutatja meg, és a kortárs képkultúrával való nemritkán ellentmondásos viszonyukat érzékelteti.
A kiválasztott munkák eltérõ látásmódok, narratív keretek, terjesztési rendszerek és nézõi gyakorlatok szülöttei és képviselõi. A mûvészek számára a fikció különbözõ módjai válnak a folyamatosan változó valóságok mélyrehatóbb megközelítésének és megmutatásának eszközévé. Amikor elemeire szedik a narrativitásról szóló bevett elképzeléseket, egyúttal az identitásképzés témáját is vizsgálják, és igyekeznek a személyes történeteket és tapasztalatokat az adott kulturális és társadalmi/történeti kontinuumban, egymáshoz viszonyítva elhelyezni.
Az egyes mûvek idõbelisége és a bemutatásuk helyszíne (tere) közötti mozgás a befogadási (nézési) folyamat különbözõ aspektusait fedi fel, a mûveknek egymáshoz, ill. a mûvészeknek a környezõ valóság(ok)hoz való viszonyát mutatja meg. A résztvevõ mûvészeknek a megfigyeléshez, a rögzítéshez és a szerkesztéshez való hozzáállása nemcsak a nézõket vagy a mûvészet társadalmi helyzetét illetõ kérdéseket vet fel, hanem reflektál a ma múzeumának mint fizikai és kulturális helyszínnek a státusára is.
A lassúság és a sebesség, a mozdulatlanság és a mozgás dimenzióiból hangulati-térbeli kontinuumot építõ kiállítás az egyes mûveknek egy inkább ösztönös, mint konkrét olvasatát is kínálja a nézõnek.
A kiállítást kétnyelvû (magyar/angol) katalógus kíséri, amely a kurátor kiválasztott mûveket bemutató esszéje mellett két olyan írást is tartalmaz Clementine Delisstõl és Sven Lüttickentõl, amelyek a kiállítás elemzésén túlmutatva a mûvészek munkáinak és az általuk kialakított nézõi poziciók vizsgálatának tágabb kontextusához kapcsolódnak.
