Ezt a nehezen meghatározható átmeneti évet záró egyik legérdekesebb kiállítás kétség kívül Sandro Chia kiállítása lesz a budapesti Ludwig Múzeumban.
Olasz és más nemzetiségű kortársai közül már számosan bemutatkoztak a magyar közönség előtt egyéni vagy csoportos kiállításokon, nem hiányozhat tehát Sandro Chia sem, aki ismert művész, de még nem állított ki Magyarországon.
Sandro Chia ahhoz a generációhoz és ahhoz az olasz művészcsoporthoz tartozik (1946-ban született), amely, Achille Bonito Oliva teoretikussal együtt, megalapította és elindította a transzavantgárd művészetét. A transzavantgárd zászlaja alatt (70-es és 80-as évek) ezek a művészek egyéni hang, egyéni kifejezésmód kialakítására törekedtek. A transzavantgárd mozgalom bizonyára segítségére volt ezeknek az induló fiatal művészeknek, különösen abban, hogy ismertséget szerezzenek, s nem elsősorban a művészeti kifejezés tekintetében, bár a figurativitáshoz való visszatérés a mozgalom egyik fő jellemzője volt. A csoport tagjai mára mind egyéni úton haladnak. Sandro Chia is a maga útját járja, s egyre nagyobb hírnévre tesz szert, amit a számos kiállítása bizonyít, amelyen Olaszországban, Európában és Amerikában szerepelt.
A budapesti Ludwig Múzeum kiállításán olyan műveket mutat be, amelyek a művész “időutazását” jelzik: a ravennai bizánci mozaikok inspirálta művek felidézik a régi mozaikművészetet, a technikát, de egyben az emberi alakok stabil és állóképszerű megjelenítését. Vegyes technikát használ, mint a mozaik és a festés, s megfelelő arányban keveri őket. Ezekkel a művekkel (Ravennában szerepeltek kiállításon 2000. július 14. és szeptember 10. között) Chia visszatér egy olyan régi technikához, amely virágzott Itáliában, megmutatja, mennyire kötődik ehhez a hagyományhoz, ugyanakkor kortárs művész, korunk gyermeke: nem hagyja el az Olaszországban, és az Indiában, Törökországban, Németországban és Amerikában tett utazások és hosszabb tartózkodások alatt megszerzett tapasztalatok alapján kialakított kifejezésmódját, valamint a művészet történetében tett utazások élményeit, a festmény-mozaik, a szobor-mozaik megjelenítésben is hű marad ahhoz a módhoz, ahogyan felfogta és ábrázolta az embert, aki problémás és ellentmondásos, s aki kénytelen szembenézni azzal a valósággal, amelyet ő maga alakított ki.
A másik műcsoport (2000. szeptemberében Trentóban szerepelt kiállításon) rajzokból és festményekből áll, amelyek a 80-as évekből, a művész “citacionista” korszakából származnak, valamint néhány új műből, köztük néhány bronzszobor is van.
A budapesti Ludwig Múzeum kiállítása nem gyűjteményes, csupán néhány példát sorakoztat fel Sandro Chia, korunk művészi kifejezésének egyik legfontosabb és legérdekesebb művészének alkotásaiból.
Ordasi Zsuzsa
A kiállítás az Olasz Külügyminisztérium és Giovanni Tiboni – Galleria Fabjbasaglia, Rimini közreműködésével jött létre.
