A Láthatatlan természet című kortárs japán képzőművészeti kiállítás kezdeményezője Ivona Raimanová prágai művészettörténész volt, aki akkoriban a Cseh Köztársaság Elnöki Hivatalának kiállítási osztályát vezette. A prágai bemutatóra 1993 szeptemberében került sor a Hradzsin területén, a Labdajáték Csarnokban és a királyi kertekben. A budapesti változat csak részben egyezett meg a prágaival: két művész a helyszínen készített új installációt. Budapest után 1994 tavaszán az aacheni Ludwig Forum fogadta a négy japán művészt.
A természet sajátosan keleti, japán felfogása eltér az európai ember természet-szemléletétől. Japánban a természetet a világmindenséggel és annak erőivel azonosítják, sőt a huszadik századi városi táj is a természet része az ipari civilizációval együtt.
A kiállító művészek éppen ezt a modern civilizáció által elpusztított természetet tekintik témának. Endó Tosikacu a budapesti kiállításra új, 25 méteres installációt készített földből és vízből.
Toja Sigeo faobjektjei a halott természet metaforái. “Erdő”-je az 1988-as Velencei Biennálén szerepelt először.
Muraoka Szaburó oxigénpalack-installációját az 1990-es Velencei Biennále japán pavilonjában láthatta először a közönség. Nálunk kiállított lángvágott vasplasztikája, a hozzá tartozó fotóval a konceptuális-ironikus irányzatot képviseli.
A kiállítók egyetlen női művésze az a Los Angeles-ben élő Nagasza Nobuho volt, akit hatalmas földmunkái (earthworks) tettek világhíressé. Budapesti homokzsák-installációjához a Lánchíd kapuívei adták az inspirációt. A kiállítás a Japán Alapítvány támogatásával jött létre.
