Köves Évával egyszer beszélgettem terveiről a Gallery by Night-akció kapcsán, és akkor elmondta, hogy tulajdonképpen szeretne egy teret kifesteni saját mániái, a síkok és árnyékok, vetületek és kontrasztok, finom átmenetek és élesen elváló geometriai formák illuzórikus megragadásával. Felajánlottam hát neki a Ludwig Múzeum egy ideiglenes fallal leválasztott, intim hangulatú termét, melynek végén, éppen az optikailag fontos falon, két ajtó is nyílt; a tér tehát zaklatott is meg nem is: intim átjáróház.
… És Köves Éva hozzákezdett a tervezéshez. Már első vázlatai is igen izgalmasnak bizonyultak; különös, hogy ez a kis, sokszor miniatűr méretekben jeleskedő művész mennyire rendelkezik a mintegy száz négyzetméteres terem négy falának átfestéséhez szükséges koncepcióval és bátorsággal. Nem csodálkoztam volna, ha ezt a műfaj egyik még fiatal klasszikusa, az osztrák Ernst Caramelle teszi (talán emlékeznek még néhányan a Műcsarnokban a nyolcvanas évek végén rendezett “Föld a láthatáron” című kiállításon nyújtott teljesítményére).
A kísérlet sikerült: a tér teljesen elvesztette eredeti látványát, a zavaró körülmények eltűntek, felmorzsolódtak a látványban. Köves Éva ezzel a mulandóságnak szánt, ma már csak dokumentációban létező munkájával folytatta azt az utat, amit korábban fehéren fehér, szürke árnyalatokkal és kevés feketével, erős, expresszív ecsetvonásokkal festett vásznaival elkezdett. Már azok az árnyék megragadására tett kísérletek, amelyek a kilencvenes években foglalkoztatták, előlegezték a képi konfliktust, vagy konfrontációt a geometrikus szerkezet és a rendkívül érzékeny, expresszív felület között: Ez a feszültség az installáció esetében a geometrikus szerkezet javára dőlt el, de Köves Éva nem lett hűtlen korábbi önmagához sem. A fehérek és szürkék finom átmenetei, az érzékeny ecsetvonásokkal megmozgatott sík felület a korábbi festmények tanulságait idézte. S bár a feladat a tér transzformálása, egy másik tér illúziójának felkeltése volt, az új tér mégsem semmisítette meg teljesen az épület építészeti struktúráját. Nyugodt lett és kiegyensúlyozott, a barokk illuzionisztikus terek zaklatottságától mentes.
