Köves Éva a fiatal generáció egyik legtehetségesebb és legaktívabb tagja, aki egyedi, a festészet és a fotó bonyolult, illuzionista kombinációjára épülő műveivel mind itthon, mind külföldön számos alkalommal mutatkozott be sikerrel (pl. Velencei Biennále, 1997). Pályája egyik első önálló kiállítását éppen a mi múzeumunkban rendezte 1993-ban és most, 8 év múltán ismét mi adunk otthont számára, hogy műveit egy igazán nagyszabású, összefoglaló, komoly tárlat keretében mutassa be.
Köves Éva néhány évvel ezelőtt alakította ki azt a sajátos technikát, mellyel műveit készíti: saját fotóinak nagyítását kasírozza vászonra, majd ezt olajfestékkel átfesti. A létrejött képeket pedig vizuális megfeleltetések szerint ún. festmény-installációkká rendezi. Kortársai közül sokan készítenek több vászonból álló festmény-együtteseket, de azok más rendszerek szerint épülnek fel. Ő a konkrét látványtól elvonatkoztatott, belső struktúra szerint szerkeszti össze képeit úgy, hogy mindeközben a konkrét látványt továbbra is hagyja érvényesülni. Szándéka az, hogy a képi látványból eredő líraiság harmonikus együtthangzást alkosson a konstruktivista szerkezet racionalitásával. Képein eleinte geometrikus struktúrák: állványzatok, korlátok szerepeltek (Budapesti és Párizsi árnyékok), később, 1997-ben természeti motívumok konstruktivista feldolgozásával foglalkozott, majd 1998-ban, római tartózkodása során egy épület, a Pantheon és a környékén található macskaköves járda ihlette meg.
A Római árnyékok című festmény-installáció, melyet a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban mutatott be, már nemcsak egy-egy falat, hanem – hasonlóan az 1993-as Ludwig Múzeum-beli tárlathoz – az egész teret veszi figyelembe. A Pantheon oszlopairól készült fotókból keletkezett installáció a templom kör alaprajzát követve egy zárt térben virtuális belső teret hoz létre.
1999 végétől kezdte el Csendélet-sorozatát. A csendélet klasszikus hagyományaiból indult ki, majd a korábban már fotózott épületállványok immár védőfólia alatt, akár a görög szobrok testformái a drapériák takarásában, jelennek meg. Ez a téma önálló táblaképeken is látható, de többrészes műveket is állított belőlük össze. „A legújabb installációim körvonalai zártak, egy óriási tévéképernyőre vagy videoprojektorra emlékeztetnek. Sok egyforma méretű kis képet egymáshoz illesztve építettem föl egy szabályos alakú képet, aminek a szerkezete mintha befelé nyílna, mélyülne. Még többféle teret mozgatok, a dimenzió növekszik, a kívülről zárt forma koncentrált, belső életet él. Az új munkáim már nem is nevezhetők installációknak, inkább táblaképek.” – nyilatkozza a kiállítás katalógusában a művész.
