Az idei Biennálén a Ludwig Múzeum Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítását mutatja be. A fiatal művész és Zsikla Mónika kurátor által közösen kidolgozott tematika tökéletesen reflektál az idei Biennále központi kiállítása, a The Milk of Dreams (Álomtej) témájára, amelynek egyik fókuszában a testek metamorfózisa áll.
A kiállítás négy nagyobb egységben járja körül a múlt és a jelen a jövőhöz való ambivalens viszonyát és a szubjektum önazonosságának, az identitás feltérképezésének állomásait. A pavilon tereiben a különálló, de mégis egy közösségként létező, egymásra utalt testfragmentumok a közös és az egyéni tapasztalatok terhei alatt egymás tükörképében feloldódva próbálják elnyerni a végső formájukat.
A kiállítás koncepciója a művész egy korábbi kiállításához kapcsolódóan Arthur Schopenhauer sündisznódilemmájához nyúlik vissza. A filozófus által használt metafora az intimitás természetét hivatott érzékeltetni. Az ember mint társadalmi lény képtelen arra, hogy egyedül éljen, ezért folyamatosan keres másokat, akikkel megoszthatja a gondolatait, az érzéseit és szeretetét, de a közelség egyúttal sérülésekkel, sebekkel is jár.
A schopenhaueri gondolatmeneten tovább haladva velencei kiállítás asszociatív kiindulópontját Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének egy mozzanata adta. A regény főhőse a nászútján Velencéből Ravennába érkezve egyedül indul felfedezni a mozaikokat, hogy gyermekkorát felidézze. A sündisznódilemma tökéletesen illeszkedik a regény történetéhez: a hajdanvolt kultúrák emlékei nemcsak arra ébresztik rá a főhőst, hogy az egyén a saját társadalmi-kulturális meghatározottságából nyeri az önazonosságát, hanem arra is, hogy a jelene óhatatlanul a múlt fragmentumaira épül. A kiállítás nem a regény cselekményét parafrazeálja, hanem költői analógiaként használja fel a főhős mozaikokkal való találkozásának misztikus élményét, a megtapasztalás azon pillanatát, amikor a teljességélmény szétrobban, és az addig szilárdnak hitt világkép megkérdőjeleződik. A kétely révén ugyanakkor az ember képessé válhat arra, hogy szembenézzen a folyamatosan változó önmagával.
Az installáció mozaikkal borított szobraiban sajátosan keveredik az érzékiség és a virtualitás, az analóg és a digitális technikák, a valóságos és a szürreális: egy archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve vizsgálják a szubjektum önazonosságának kérdéseit.
„Keresztes Zsófia kiállítása, a művészettörténeti idézetek és a projekthez rendelt történetmesélés, az egész program narratívája élesen és pontosan tükrözi a jelen ─ nevezhetjük poszthumán korszaknak is ─ hangulatát. Stílusában és ikonográfiájában rafináltan elhelyezett kódok kötik össze a tartalmi és a befogadóban kiváltott érzelmi síkokat. Az androgün elemek szubjektíven megfogalmazott mitologikus képzeletsíkjaiban egyrészt pszichedelikus töltet, másrészt az egyén és univerzum viszonyából eredő szerepvizsgálat jelenik meg. Egyfajta alternatív valósággá emelt virtuális világ” ─ fogalmazott a kiállítást megnyitó Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója.
Zsikla Mónika kurátor beszédében méltatta Keresztes Zsófia teljesítményét, aki több mit egy évi megfeszített és heroikus munkával létrehozta a Magyar Pavilon történetében az egyik legkomplexebb és legnagyobb volumenű, új művekből álló szobrászati kiállítását. „Ünnepelnünk kell őt, mert emberfeletti teljesítménnyel és kompromisszumok nélkül hozta létre mindazt, amit 2020 decemberében, a pandémia és a karantén legsötétebb pillanataiban Az álomok után: merek dacolni a károkkal címmel megálmodtunk és elterveztünk”.
A kiállítást Velence után decemberben a Ludwig Múzeum Budapesten is bemutatja.
A Biennále központi kiállításába Cecilia Alemani főkurátor idén beválogatott két magyar származású, kiemelkedő életművel rendelkező, 90-es éveiben járó művész, a Franciaországban élő Molnár Vera és az Amerikai Egyesült Államokból Agnes Denes műveit.
Az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále a nagyközönség számára április 23-tól november 27-éig látogatható.
A KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZRŐL
Keresztes Zsófia (1985) Budapesten él és dolgozik. Művészeti tanulmányait 2010-ben fejezte be a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A diploma éveit követően sokat kísérletezett a papír formálhatóságával, és installációit leginkább az efemer jelleg határozta meg. A 2016-os év azonban változást hozott művészetében: ekkor talált rá a szobrainak jelenleg is az alapanyagát képező polisztirolra, valamint a szobrok héjszerkezetét képező üvegmozaikra. Ebben az időszakban már a személyiség formálódásának stációihoz és az ezeket alakító tapasztalatok leképezéséhez kapcsolódó absztraktabb, amorf testképzés jellemző munkáira.
Keresztes művészetében az egymásba olvadó ikonográfiai alakzatok komplex és képlékeny rendszere az „ezredfordulós” generáció formanyelvével és referenciáival párosul. Művei megtestesült mozaikokként értelmezhetők, melyek sajátosan ötvözik az érzékiséget és a virtualitást, az analógot és a digitálist, a valóságost és a szürreálist: egy archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve járják körül a szubjektum önazonosságának kérdéseit. Generációjának kimagasló tehetségeként az elmúlt években számos nemzetközi egyéni és csoportos kiállításon és biennálén vett részt.
Nemzeti biztos: Fabényi Julia
Kurátor: Zsikla Mónika
