Az identitás és környezet témája – mellyel számos művész foglalkozott az elmúlt évtizedben – alkalmat ad arra, hogy széles nemzetközi körképet mutassunk be a kortárs fotóművészetről: a téma kifejezhető dokumentarista és konceptuális alapokon is, láthatók ismert és fiatal művészek legújabb művei, ugyanakkor olyan képek ezek, melyek valóban létező személyeket és helyszíneket ábrázolnak. Természetesen a nézők reakciója és értelmezése fogja teljessé tenni az alkotófolyamatot. Reményeim szerint a téma érdeklődésre tarthat számot, és egyben alkalmat ad arra, hogy feltérképezhessük a fénykép különféle formáit, megjelenési módjait. A Jiri Davidhoz vagy Rónai Péterhez hasonlóan többféle műfajban is dolgozó mûvészek ezúttal fénykép formájában fejezték ki gondolataikat. Lenyűgöző volt számomra látni az olaszok abbéli tehetségét, hogy környezetük jelenségeit tágabb időösszefüggésbe helyezve szemléljék: a hosszú expozíciós idővel dolgozó Francesco Radino rámutat, mily mulandó hatást gyakorol az ember a táj állandó vonásaira, Chiaramonte pedig, aki modern tárgyakat helyez antik környezetbe, az emberi örökség fennmaradása és szépsége mellett tesz tanúbizonyságot. Másokat inkább a bolygónk létét fenyegető emberi kapzsiság érdekel: Wout Berger első pillanatban ártalmatlan tájai valójában súlyosan szennyezettek, Nick Waplington pedig különböző helyszíneken készült képei mindegyikében elhelyezi az ember zavaró jelenlétét kifejező szimbolikus alakját. Egyes művészek saját identitásukat kortársaikkal való viszonyukban tárják fel (Fabio Paleari, Aysem Celikiz), mások családi múltjukon keresztül találják meg azt: Leo Divendalt és Simcha Shirmant a Holocaust emléke kísérti. Vannak, akik a csoportidentitást térképezték fel – Rineke Dijkstra kamaszlányokat Anders Kristensson svédeket, Kari Soinio felnőtt szerepet játszó gyermekeket fényképezett. Politikai, kulturális és fizikai környezetünk egyaránt befolyásolja életünket (lásd Rick Davila börtönlakóit, Clemente Bernad Szaharában élő asszonyait). Az az emberi törekvés, hogy javítsunk életminőségünkön, időnként pusztulást és szennyeződést eredményez (a cseh bányavidék Josef Koudelka képein). Néha valódi szépség születik e szándék nyomán (Harry Gruyaert képei a Somme vidékéről). A fénykép néha képes megmenteni a történelmet is számunkra: Duarte Belo Coa-völgyben készült képeinek hatására menekültek meg azok az ősi barlangrajzok, melyeket egy új völgyzáró gát építése miatt akartak megsemmisíteni. Minden egyes fényképész a maga sajátos módján közelíti meg témáját, kezdve Alain Géronnez „talált”, egymásra exponált montázsaitól Bertien van Manen oroszországi képsorozatáig, mely a művész témája iránt érzett együttérzését is kifejezi.
