Gulyás Gyula nevét a 70-es években készült geometrikus, a minimal arthoz és a konceptuális művészethez sorolható szobrai tették ismertté. A 80-as években szellemes gipszportréival lepte meg a közönséget, melyek a szobrász új oldalát: ragyogó jellemábrázoló tehetségét villantották meg. Majd az egyik büszt, Marilyn Monroe mellszobra egy nagyobb sorozatnak lett kiinduló darabja. A sorozat főszereplője a mítosszá vált amerikai színésznő. A pop artos vonásokat nyilván a téma is hozta magával, de ezek a stílusjegyek már a portréknál fellelhetők. Ezeket a műveket valamiféle eklektika jellemzi. Ötvözi a figurális elemeket a geometrikus részletekkel, fotó kivágásokkal, a festői, pasztózus felületet a teljesen egyenletes, sima festéssel. Ekkor jelentek meg Gulyás munkásságában azok a technikák, melyek inkább a kétdimenziós műfajhoz sorolhatók. Bár különféle tárgyakat, elemeket applikál a felületre, így a mű kijön a térbe, mégis inkább képként és nem szoborként értelmezhető.
A művész 1994-ben hosszabb időt töltött ösztöndíjasként Rómában. Ott kezdett rajzokat, grafikákat készíteni, melyek Gulyás Gyulát ismét új oldaláról mutatták be, kifejezési formái között újakat találunk. A grafikák ugyanis önálló művek, nem szobor-vázlatok. Témájuk, motívumaik megegyeznek a szobrokéival, de nem előzményei azoknak.
Az új sorozat első darabjait 1994-ben a Fészek Galériában mutatta be. Róma, az antikvitás, a mediterrán hangulat persze azóta sem hagyta nyugodni, mindig újabb és újabb művek létrehozására inspirálta őt.
A Marilyn Monroe sorozatnál alkalmazott tiszta, erőteljes színeket a Róma inspirálta téglavörös és a mély sötétkék, illetve a fekete és a fehér váltotta fel. Palettája egyszerűsödött, a színek használata lényegesen visszafogottabb.
A szobrok anyaga a gipsz és a farost után immár kő, vörösréz és bronz, a szobrászat klasszikus anyagai, melyek a múló idő folyamatában a maradandót képviselik.
A többször felbukkanó emberi figura, mely egy etruszk szobrocskára vezethető vissza, sematizálódik, és egyneművé válik a geometrikus síkidomokkal. A Nagy ugrás, a Metronóm és a Találkozások című szobroknál a bronz emberi figura kerül mindig más és más korrelációba a kőből faragott kiugró vagy éppen a felszínbe besüllyedő geometrikus idomokkal. Egy-egy gondolatot több oldalról is körbejár, végigjátssza a variációs lehetőségeket, így nem csoda, ha újabb munkái szériák.
Az Aranykor és a Tibériusz aranyhalai című szobornál a figura már nem test, csak egy fémlemezből kivágott alak. Így még könnyedebb, légiesebb, egyben még érzékletesebb szimbóluma az „Ars longa, vita brevis” mondásnak.
