“A dunai Exodus” címmel Forgács Péter 1997-ben egyórás dokumentumfilmet készített azoknak a felvételeknek a felhasználásával, amelyeket Andrásovits Nándor hajóskapitány és amatőr filmes 1939–40-ben rögzített a második világháború menekültjeiről. A kapitány előbb Kelet-Európából Palesztinába menekülő zsidókat szállított a Dunán a Fekete-tengerre, majd Besszarábiából emigráló németeket az ellenkező irányba, s kamerájával megörökítette, amit hajója fedélzeten látott.
Forgács Péter 2000 és 2002 között a Los Angeles-i Getty Museum ösztöndíjasaként hozta létre azt a nagyszabású interaktív installációt, amely korábbi filmjének és az abban megjelenő párhuzamos történeteknek további, immár térbe helyezett interpretációja. Az installáció középpontjában egy hatalmas vetítőterem áll, egymás mellé helyezett öt vászonnal, panorámaszerű képi folyammal. A teremben a látogatók érintőképernyok segítségével navigálhatnak a folyón és a képek között. A központi térből nyíló kisebb szobákban egyik oldalon a zsidók történetét ismerhetjük meg némafelvételek, interjúk és egyéb háttéranyagok segítségével, másfelől a besszarábiai németekét hasonló módon. A Los Angelesben 2002-ben, majd a barcelonai Kortárs Művészeti Múzeumban (MACBA) és a helsinki Kiasmában is bemutatott mű a folyó metaforáján keresztül hoz létre egy olyan művet, mely egyszerre történelmi lecke, meditáció az időről és a veszteségről, s egyúttal a néző érzékeire mélyen ható, szuggesztív alkotás.
