A stockholmi Moderna Museet „A Fal után” című kiállítása a berlini fal lebontásának tizedik évfordulója alkalmából jött létre, huszonkét közép- és kelet-európai országból több mint 140 művész alkotását mutatja be. A kiállításhoz egy gazdagon illusztrált, angol nyelvű katalógus készült tanulmányokkal, valamint a tíz év történeti bemutatásával. A kiállítás videókat és filmeket, installációkat, fotográfiákat, festményeket és szobrászati alkotásokat foglal magába. A stockholmi bemutató után a kiállítás más helyszíneken is bemutatásra kerül, így most a budapesti Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeumban. A projekt célja a volt kommunista országok kortárs művészetének áttekintése, a jelen helyzet feltérképezése. A kiállítás a képzőművészek újabb nemzedékét fogja össze, azokét, akiknek fiatalságát a berlini fal lebontása és a hidegháború vége határozta meg. Az elmúlt tíz évben számos drámai átalakulás zajlott le Kelet- és Közép-Európa és a volt Szovjetunió politikai életében, úgymint a peresztrojka, a vasfüggöny lehullása, a hidegháború vége, az új államok megalakulása és a demokrácia felé vezető útjuk, a német egység, az etnikai tisztogatások, a háborúk a Balkánon és a Kaukázusban. A nagyobb társadalmi szabadság megnövekedett szegénységgel és munkanélküliséggel, elhagyatott ipari tájakkal és fokozott környezetszennyezéssel, nacionalista rasszizmussal, és az új értékekkel szembeni cinizmussal párosult. Egyre növekvő intenzitással a kultúra új formái, a művészeti élet újrastrukturálása tűnt fel majdnem minden posztkommunista országban: a monopolhelyzetben lévő kulturális minisztériumok felbomlása, az underground művészet megszűnése, új művészeti centrumok alapítása (mint pl. a Soros Kortárs Művészeti Központok hálózatának kiépülése), új művészeti magazinok, magángalériák és művészeti vásárok létrejötte, az állami propaganda megszűnése, a tömegkultúra elburjánzása, az internet hatása és a kulturális élet „nyugatiasodása".
Az új szabadsággal és a változás lehetőségével szembesülve sok művész a totalitárius múlt és ikonjainak dekonstrukciójával kezdett foglalkozni. A kezdeti lelkesedés elmúltával, a káosz és zavarodottság időszakában művészek új generációja tűnt fel, akik már nem vállaltak felelősséget a múltért és nem voltak alávetve a kommunista ideológiának. A Fal után elsődlegesen, de nem kizárólagosan művészek fiatalabb nemzedékére összpontosít. A projektnek nem célja egy általános konklúzió felvázolása, sem a jelenségnek egységesítő szemlélete, sem a „másság" új formáinak meghatározása. Egy Kelet-Németországtól a Kaukázuson túli köztársaságokig terjedő területen ilyen kísérlet meggondolatlanság volna. A cél inkább az, hogy egy olyan díszkurzust alakítson ki, amelyek tükrözik azt az összetettséget és változatosságot, amely az egyes művészek munkáiban látható. A kiállításon bemutatott művek az elmúlt 10-15 évben készültek, de számos alkotás kifejezetten erre az alkalomra jött létre. A kiállítás maga négy szekcióból áll. A társadalmi művészet szekció olyan műveket foglal magában, amelyek kritikailag foglalkoznak a nemzeti identitás, a vallás, a faj, a fogyasztói társadalom, a szegénység és az elidegenedettség problémájával. A múlt "újrafeltalálása" a művészeknek azzal a művészeti, ideológiai és nemzeti tradícióval való szembesülésével foglalkozik, amelyben felnőttek. A szubjektivitás megkérdőjelezése a magán-narratívák és önreprezentációk különböző formáinak létjogosultságát, a művészi szubjektivitás természetét kutatja. A nemi "tájak" szekció pedig a nőiesség és a férfiasság sokféle változatának sztereotípiáit térképezi fel kritikus szemmel.
