Úgy ment el Párizsba, hogy nem is tudott fényképezni. A már ott élő Tihanyi, Kertész istápolta, vezette be a művészkörökbe. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, alig néhány évvel később megjelentetett fotóalbumaiban olyan esszenciáját tudta nyújtani az éjszakai, a mondén Párizsnak mint talán Toulouse-Lautrec, Atget óta senki. Egy pillanat alatt párizsibb lett, mint az ott születettek nagyobb része. Nem fényképészként lett művész, hanem művészként választotta a fényképezést. Képzőművészként, fotográfusként, íróként egyaránt beírta nevét abba a bizonyos Nagykönyvbe.”
Kincses Károly
Brassaï, született Halász Gyula (1899—1984) André Kertész mellett talán a legismertebb magyar fényképész, kinek művészi pályája a harmincas évek Párizsában bontakozott ki. A Brassóban született, Budapesten majd Berlinben tanuló, laptudósítóként, karikaturistaként kenyerét kereső, de képzőművészeti pályára készülő Halász 1924-ben költözik végleg Párizsba. Az ottani magyar kolónia, de mindenekelőtt Henry Miller, Tihanyi Lajos eleven szellemiségű baráti körében merül el Párizs éjszakai világában, melynek megörökítésére kezdi használni a fényképezőgépet. „Felismertem, hogy a fényképezés korunk sajátos közlési eszköze — amikor ez 1930-ban tudatosodott bennem, egy csapásra fordulat állt be az életemben” — írja. Kávéházakban, bordélyokban, a sötét utcákon fényképez. Két évvel később megjelenik első fotóalbuma, a Paris de nuit (Éjszakai Párizs), mely óriási sikert arat, s máig úgy tartják számon, mint a fényképészet történetének egyik kivételesen fontos könyvét. Hamarosan összeállítja a kötet párdarabját, a Titkos Párizst a párizsi alvilágról, mely azonban csak több mint negyven év után jelenik meg.
Szintén a harmincas évek elején ismerkedik meg a szürrealista művészek csoportjával és a Minotaure képzőművészeti folyóirat körével. Olyan zsenik barátságát élvezi, mint André Breton, Salvador Dali, Giacometti, Tristan Tzara, Man Ray — s ez nem minden: megismeri Matisse-t, Mirót, Léger-t, Le Corbusiert, s nem utolsósorban Picassót, kivel barátsága a művész haláláig tartott, s melynek emlékét a Beszélgetések Picassóval című kötete őrzi (1964—65). Folyamatosan fényképezi Picasso műveit, műtermét, majd más művészeknél is készít portrékat, enteriőröket, melyek a Harper’s Bazaar-nál jelennek meg 25 éven át. (Életem művészei, 1978).
A második világháborút Párizsban vészeli át, közben újra rajzol. 1943-ban Bistro Tabac címen könyvet ír a megszállt város életéről. A háború után díszletet tervez a Le Rendez-vous című darabhoz (szöveg: Jacques Prévert, zene: Joseph Kozma), majd más színdarabokhoz is tervez fotódíszleteket. 1948-ban megnősül, feleségül veszi Gilberte-Mercèdes Boyer-t. Szobrokat készít, melyekhez a Pireneusokban talált, lekerekített formájú kavicsokban talál ihletet. 1956-ban a Vincennes-i állatkertben forgatja Amíg lesznek állatok című filmjét, mely Cannes-ban elnyeri a legeredetibb filmnek járó díjat. Nagy visszhangot kelt a New York-i Museum of Modern Art-ban megrendezett Graffiti című kiállításával, melyen a párizsi falfirkákról, vésetekről készített fotóit mutatják be.
1984-ben bekövetkezett haláláig számos kiállításon mutatják be képzőművészeti és fotómunkáit. Élete ekkor már rég az elismert, világhírű művészé, akit számos díjjal jutalmaztak, köztük a Francia Becsületrenddel. A párizsi Montparnasse temetőben nyugszik.
A párizsi Pompidou Központ által rendezett kiállítás teljes áttekintést ad Brassaï életművéről, témakörönként csoportosítva az összesen kétszázhúsz fényképet, illetve rajzot (Éjszaka, Nappal, Minotaure, Rajzok, Transzmutációk, Graffiti). Brassaï életművét — bár a nyolcvanas évek közepén megindultak a tárgyalások egy lehetséges kiállításról — mindezidáig nem láthatta a magyar közönség, ezért különösen nagyjelentőségű ez a budapesti bemutató.
A magyar nyelvű katalógus legjobb képeiből válogat, melyet Brassaïtól vett levélrészletek, idézetek kísérnek.
A budapesti Brassaï kiállítás a Budapesti Francia Intézet és a Ludwig Múzeum Budapest — Kortárs Művészeti Múzeum közös szervezésében valósult meg, a Fondation Electricité de France támogatásával.
A kiállítás kurátora Alain Sayag, a párizsi Pompidou Központ, a Modern Művészetek Nemzeti Múzeuma munkatársa.
