Benczúr Emese munkáiban az alkotási folyamat az ismétlésre épül. Műveihez általában a hagyományosan női időtöltéshez kapcsolódó hímzést választja. A hímzés, amely unaloműző tevékenység, az ő esetében maga a művészeti technika, amellyel a művet létrehozza. Az ismétlés szerepe hasonló ahhoz az iskolai feladathoz, amikor tűntetésből százszor kell újra leírni egy szót. A kényszer ellenére a tudás az ismétlés folyamán mélyül el.
A haszontalannak tűnő elfoglaltság legalább kettős eredményt hoz. Egyrészt a művet, amely dokumentálja az alkotás folyamatát. Másrészt azt a be nem látható változást, amely a töprengés folyamán megváltoztatja a művész (és a néző) viszonyát egy adott gondolathoz.
A kiválasztott mondatok gyakran éppen a szabadidő, a hasznos időtöltés és a munka viszonyát feszegetik. A De jó annak, akinek ennyi szabadideje van mondatot (1994) a művész három héten keresztül, naponta hímezte egy vászonra. A mű arra utal, hogy milyen jó lenne szabadidőként megélni azt, amit munkaként végez az ember. Munkája folyamán Benczúrt az is foglalkoztatja, hogy környezete és tágabb értelemben a társadalom miként vélekedik tevékenységéről. Mivel a művészek nem időhöz kötötten dolgoznak, van akinek úgy tűnhet, hogy napjaik csak szabadidőből állnak. Benczúr Emese diplomamunkájában egy szemeszternyi idő alatt a Teljesítem a kötelességem (1995) mondatot hímezte egy függönygurtnira. A sokszor elismételt mondat kifejezi ironikus viszonyát saját művészi tevékenységéhez, amely kényszer (diploma) alatt jön létre, ugyanakkor maga az alkotói folyamat.
Későbbi műveiben is tematizálja az élet és az értelmes tevékenységkényszer ellentmondását (Ma sem voltam a strandon 1994, Munkám gyümölcse 1996, Utazás közben nem gondolok a munkára. Munka közben utazásra gondolok, 1997)
A kisteremben a textil helyett most a falra fogja számtalanszor felírni a következő mondatot: Akkor jó, ha észre sem veszed, hogy dolgozol. Türkizszínű színes ceruzával írja a szöveget, amely a majdnem 20 méteres teremben a padlótól a plafonig több százszor ismétlődik majd. Benczúr Emese ebben a művében is szembesíti saját magát és a közönséget a munka értékével és fáradságával. A ceruzahegyezésből származó faforgács lehullik a padlóra, és ott gyűlik össze. A látogatónak közel kell mennie a falhoz, hogy a halvány írást elolvashassa és elgondolkodhasson a szöveg értelmén.
Benczúr Emesének 1996 óta Magyarországon több egyéni kiállítása volt (Stúdió Galéria, Kortárs Művészet Intézet, Dunaújváros, Bartók 32 Galéria), 1998 őszén a stockholmi Modern Museet Projekt keretében állított ki egy új művet. Szintén 1998-tan szerepelt az Európai Biennálén, a Manifestán Luxemburgban, idén pedig a Velencei Biennálé magyar pavilonjának egyik kiállítója volt.